2p
Itt a párizsi éghajlat-konferencia, és felvetődik, hogy a szén szerepét kéne a leginkább visszaszorítani az áramtermelésben, hisz messze a legszennyezőbb forrás.

Csehország engedélyezte, hogy egy különösen szennyező, barnaszenet kitermelő bánya és a hozzá csatlakozó erőmű még 40 évig működhessen. A kormány ezt egyszerűen azzal indokolja, hogy szükség van rá az áramtermelés biztosításához. Nem messze onnan, Németország volt NDK-s területén is működik egy nagy bánya, de ott már fokozatosan csökkentik a termelést, és a hozzá tartozó erőművet is fokozatosan bezárják.

A kontinens két fele között nagy szakadék keletkezett a szén áramtermelésre való felhasználásában: míg a nyugati részen 12 százalék az arány, addig Lengyelországban 80 százalék, Csehországban és Bulgáriában 40, Szerbiában pedig 65 százalék az arány. Mi az üdítő kivételek közt vagyunk 10 százalékos aránnyal, és a tervek szerint az is meg fog szűnni a közeljövőben.

A leginkább súlyos persze Lengyelország esete, ahol egy viszonylag nagy gazdasághoz tartozik a magas arány. 100 ezer embert foglalkoztat az iparág, és az új kormány máris tárgyalásokat akar folytatni arról, hogy ne kelljen a korábban vállalt mértékben csökkentenie a széndioxid-kibocsátást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40140 39660 40540 -0,99% 40140 40150 5 888 393 380 HUF 2026-02-02 12:32:39
MOL 3880 3842 3918 -1,27% 3878 3880 1 521 342 342 HUF 2026-02-02 12:33:04
MTELEKOM 2010 1986 2020 +0,60% 2005 2010 407 283 625 HUF 2026-02-02 12:32:55
RICHTER 10820 10680 10850 +0,46% 10820 10830 739 839 870 HUF 2026-02-02 12:32:39
OPUS 548 544 551 -0,36% 548 550 79 099 850 HUF 2026-02-02 12:29:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG