2p

Újabb történelmi rekordot állított fel a BUX. Ugyanakkor a forint tovább gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,24 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 49 299,48 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX-index az OTP erősödésének köszönhetően tudott újabb történelmi csúcsra emelkedni. Az OTP 1,02 százalékos erősödésével az európai bankszektorhoz képest erősebb volt. Hozzátette, a Mol árfolyamának növekedése az olajár emelkedésével magyarázható.

Csúcson a magyar tőzsde indexe
Csúcson a magyar tőzsde indexe

Bosnyák Zsolt közölte, az alacsony - 8,7 milliárd forintos - forgalom azt jelzi, hogy a befektetők kivárnak a szerdai FED kamatdöntő ülés előtt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) szerdán tart kamatdöntő ülést, az eredmény a nemzetközi piacokra, így a BÉT-re is hatással lesz.

A Mol 18 forinttal, 0,74 százalékkal 2444 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,02 százalékkal 16 800 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 424 forinton állt, forgalma 190,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8290 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A forint árfolyama kedden ismét lejtőre került, és az euróval szemben két egységgel mozdult el. A késő délutáni időszakban 352 forintot adtak a bankközi piacon egy euróért. A múlt hét elején az árfolyam még 345 körül volt, a múlt hét második felében volt egy nagyobb ugrás, majd kedden, ahogy fent jeleztük folytatódott a gyengülés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG