3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy látja, hogy a visszafogott nemzetközi hangulat miatt alakult a BÉT-en is gyengén a kereskedés. A befektetők világszerte a vámmegállapodásokat várják, a részvénypiacokon ezért kerülik a kockázatot, más európai tőzsdéken sincs komoly érdeklődés – tette hozzá Muhi Gergely, aki szerint a Mol is csak az olajár emelkedése miatt erősödhetett, a Richter pedig azért, mert az OTP és a Magyar Telekom részvényeit jó áron lehetett értékesíteni, ezek helyett viszont kellett mást találniuk az eladóknak.

Az OTP részvények esése visszatükrözte a hangulatot
Az OTP részvények esése visszatükrözte a hangulatot
Fotó: Depositphotos

  • A Mol 18 forinttal, 0,6 százalékkal 3000 forintra erősödött 770,4 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 410 forinttal, 1,46 százalékkal 27 600 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,01 százalékkal 1764 forintra esett, forgalma 442,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,4 százalékkal 10 080 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9187,49 ponton zárt kedden, ez 64,78 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

A londoni FTSE-100 mutató 0,54 százalék, a frankfurti DAX-index 0,50 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,56 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,67 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,13 százalékos mínuszban, az S&P 500-as index 0,04 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,12 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,66 dollárral, 0,95 százalékkal, 70,24 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése 3306,72 dolláron állt unciánként, 1,08 százalékos (36,08 dolláros) gyengüléssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, augusztusi jegyzésében 2,77 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 34,55 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 34,34 eurón, egy év

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG