3p

A BUX 1724,85 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 122 510,70 ponton zárt csütörtökön

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1724,85 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 122 510,70 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest – számol be róla az MTI.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde alapvetően a nemzetközi folyamatokkal mozgott együtt. A forgalom alacsony volt, feltételezhetően a befektetők óvatosabbak, kivárnak a nemzetközi események, az iráni konfliktus miatt. A befektetők inkább kötvényekben, és kevésbé részvényekben kereskednek – tette hozzá. Kifejtette, a Richter árfolyamának csökkenése mögött profitrealizálás húzódik meg. Az OTP árfolyama pedig annak ellenére mérséklődött, hogy pozitív hír érkezett a banki papírra: a 2025. évi eredményből 300 milliárd forintot terveznek osztalékként kifizetni, ami részvényenként 1071,43 forint. Az előterjesztést a banki közgyűlésnek még jóvá kell hagynia.

Nem tükröződött fényes nap az OTP ablakaiban a részvényesek számára
Nem tükröződött fényes nap az OTP ablakaiban a részvényesek számára
Fotó: Depositphotos

  • A Mol 32 forinttal, 0,8 százalékkal 3968 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 670 forinttal, 1,82 százalékkal 36 050 forintra esett, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 0,73 százalékkal 2070 forintra erősödött, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 0,92 százalékkal 11 840 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9010,66 ponton zárt csütörtökön, ez 159,39 pontos, 1,74 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

A londoni FTSE-100 mutató 1,33 százalék, a frankfurti DAX-index 1,64 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,98 százalék mínusszal zárt. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,53 százalékkal csökkent.

Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,78 százalékos, az S&P 500-as index 1,10 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,44 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 5,12 dollárral (5,25 százalékkal) 102,38 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése unciánként 3,70 százalékkal (168,55 dollárral) 4416,57 dollárra esett.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, áprilisi jegyzésében 4,98 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 55,45 eurón fejezte be a napot. A gázjegyzés három hónapja 27,28 eurón, egy éve 34,93 eurón, két éve 29,03 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45660 45550 45800 +0,31% 45650 45660 1 051 753 260 HUF 2026-06-30 11:08:02
MOL 3682 3660 3700 +0,16% 3680 3682 553 423 052 HUF 2026-06-30 11:08:02
MTELEKOM 2624 2620 2666 -0,83% 2624 2628 158 181 300 HUF 2026-06-30 11:08:35
RICHTER 12210 12050 12210 +1,16% 12200 12210 251 300 760 HUF 2026-06-30 11:08:02
OPUS 354 354 354 -1,12% 346 354 18 762 HUF 2026-06-30 10:47:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG