2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,04 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel 101 306,73 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: minimális emelkedéssel indult a kereskedés, miután vasárnap megszületett a kereskedelmi megállapodás az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között, de később oldalazásba kezdett a BUX, végül kis csökkenéssel zárt. A vezető európai indexek a kezdeti emelkedés után nagyobb eséssel fejezték be a kereskedést – tette hozzá.

Az elemző szerint bár elsőre kedvező volt a megállapodás fogadtatása a befektetőknél, utóbb ez vegyesre változott. Ennek háttere, hogy bár a 15 százalékos vám kevesebb a korábban emlegetett 30 százalékosnál, ugyanakkor több ágazat esetében magasabb az eddigieknél.

A hazai vezető részvényekről nem érkezett olyan hír, ami hatással lett volna a kereskedésre – tette hozzá.

A Mol 10 forinttal, 0,32 százalékkal 3070 forintra csökkent 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,07 százalékkal 28 440 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,57 százalékkal 1750 forintra gyengült, forgalma 464,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 450 forintra erősödött, a részvények forgalma 796,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9174,33 ponton zárt hétfőn, ez 6,19 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 674 184 880 HUF 2026-11-03 16:26:04
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 431 006 768 HUF 2026-11-03 16:26:32
MTELEKOM 2910 2860 2910 +1,18% 2906 2910 855 303 536 HUF 2026-11-03 16:26:19
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13010 921 583 050 HUF 2026-11-03 16:26:47
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG