2p

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat lerántotta a BUX-ot is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1008,58 pontos, 2,59 százalékos csökkenéssel, 37 942,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett nagy forgalom mellett a magyar piac vezető részvényeinek ára is.  

Rossz hírek érkeztek Kínából. Fotó: BET
Rossz hírek érkeztek Kínából. Fotó: BET

A globális befektetői hangulat azért romlott, mert a Kínában talált újabb koronavírusos esetek alapján ismét lezárásokat vezethetnek be az ázsiai országban a pénzpiaci szereplők szerint.

A dollár erősödése kihatott a régiós devizákra, így a forint is jelentősen gyengült. A forint és a lengyel zloty hasonló mértékben veszített értékéből.

  • A Mol árfolyama 40 forinttal, 1,50 százalékkal 2622 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 312 forinttal, 3,56 százalékkal 8450 forintra esett, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 15,0 forinttal, 4,19 százalékkal 343 forintra süllyedt, forgalma 373,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,43 százalékkal 6635 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

(MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG