A lapot a magyar áramtőzsdét üzemeltető HUPX Zrt. úgy tájékoztatta, mostanra gyakorlatilag eltűnt a német tőzsdével szembeni kockázati prémium, ami az év korábbi részeiben olykor elérte megawattóránként a 10 eurót is (a felár részben az elmúlt időszak balkáni szárazság, illetve a devizapiaci bizonytalanság következménye volt). A tapasztalatok szerint hasonló kedvező tendencia figyelhető meg a hosszabb távú havi és éves termékeknél is.
A HUPX várakozásai szerint a piac-összekapcsolásból adódó előnyök a továbbiakban is fennmaradnak, a pozitív hatások pedig javíthatják Magyarország és a régió ellátásbiztonságát, az eltelt időszak adatai azonban egyelőre csak gyors áttekintő elemzésre alkalmasak, mélyebb hatástanulmány elkészítéséhez az összekapcsolt piacok több hónapos operatív működésére van szükség.
Beváltotta a reményeket a cseh, a szlovák és a magyar árampiac összekapcsolása, a szeptember 11-i indulás óta a magyar áramtőzsde másnapi kereskedésű piacán jelentősen mérséklődött az elszámolóárak kockázata, az előzetes várakozásoknak megfelelően nőtt a korreláció a hazai és a nyugat-európai indexek között - írta a Napi Gazdaság pénteken.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 30930 | 30730 | 30950 | +0,72% | 30910 | 30940 | 2 858 952 160 | HUF | 2025-08-22 | 15:26:28 |
MOL | 2966 | 2960 | 3010 | -1,40% | 2962 | 2966 | 1 032 159 082 | HUF | 2025-08-22 | 15:26:01 |
MTELEKOM | 1978 | 1970 | 1988 | -0,10% | 1974 | 1978 | 114 194 602 | HUF | 2025-08-22 | 15:26:27 |
RICHTER | 10700 | 10670 | 10780 | -0,47% | 10680 | 10700 | 749 855 360 | HUF | 2025-08-22 | 15:27:02 |
OPUS | 580 | 579 | 588 | -0,17% | 579 | 582 | 58 387 301 | HUF | 2025-08-22 | 15:13:49 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
25 perce
-
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
körülbelül 1 órája
-
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
2 órája
-
Emmanuel Macron, Friedrich Merz és Donald Tusk is ide utazik, hogy ünnepeljen
2 órája
-
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
2 órája
-
Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
3 órája
Mfor.hu Top24
- Mellár Tamás döntő lépésre szánta el magát
- Nem akármit intézett éjszaka egy tollvonással Orbán Viktor
- Frappáns választ adott a Kutyapárt Sulyok Tamás bejegyzésmódosítására
- Elszáll a jókedve, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
- 54 ezer havi átlagfizetés: ennyi hamis pénzt talált az Europol
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Harmadszor is leállt a Barátság-kőolajvezeték, Szijjártó Péter szerint újabb támadás történt
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
Eidenpenz József | 2025. augusztus 22. 14:24
A mesterségesintelligencia-alkalmazások fejlesztése lassulni látszik, ám nemsokára szintet léphet az iparág. Kilép a számítógépekből és a telefonjainkból a való világba, a körülöttünk levő gépek is intelligensekké válhatnak. Hogyan lehetne ebből hasznot húzni?
Részvény / Deviza / Áru
Jól jött a péntek az OTP-nek, emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:09
Az OTP emelkedéssel, a Mol csökkenéssel indította a hét utolsó tőzsdei napját.
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedett a BUX, nagyot ugrottak a kínai techrészvények
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:11
A kínai AI-modell, a DeepSeek új frissítést kapott, ami közel 8 százalékkal megdobta a techrészvények értékét.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödött a forint, de messze még a hét eleji szint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:56
Mindhárom főbb devizához viszonyítva erősödött a magyar fizetőeszköz péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru
Az év legfontosabb beszédére várnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:05
Az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell pénteken tartja évértékelő beszédét, a tőzsdét vihar előtti csend jellemzi.
Részvény / Deviza / Áru
Elhasalt a forint csütörtökön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 19:05
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
A pesti tőzsde is csütörtököt mondott
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 18:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 450,8 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 106 091,94 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 16:46
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Jó kezdés után negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 15:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
Kína a világ vezető ritkaföldfém-szállítója.
25 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
A BUX a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
körülbelül 1 órája
Vállalat
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
A tisztított adózott eredmény 32 százalékkal 915 millió forintra nőtt.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk
11:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
