2p
Elemzők arra számítanak, hogy nyitáskor erősödnek a fontosabb nyugat-európai indexek, a Fed döntéséig pedig a kivárás lesz jellemző a piacokon.

Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 13 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 16 ponttal, a párizsi CAC-40 index 4 ponttal nőhet nyitáskor.

Nyugodt kereskedésre, alacsony befektetői aktivitásra számítanak szerdán az európai tőzsdéken a piaci elemzők. Estére fejeződik be az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kétnapos ülése, addig inkább kivárás jellemezheti a befektetőket. 

A geopolitikai kockázatok miatti aggodalmak szerdán háttérbe szorulhatnak és Atif Latif, a Guardian Stockbrokers kereskedésért felelős igazgatója szerint a részvényárfolyamok kicsit emelkedhetnek.

Sal Arnuk, a Themis Trading brókercég munkatársa szerint Amerikában is alacsony volt kedden a piaci aktivitás, mert kevés esemény van, amely a részvénykereskedelem beindulását ösztönözné. Sal Arnuk szerint a tapasztaltabb kereskedők tudják, hogy vannak időszakok, amikor inkább várni kell, és ez most az.

Az európai kötvénypiacon a hozamok vegyesen változhatnak szerdán. Egyrészt az iraki harcok a kötvényvásárlást indokolják, mert felértékelődik a szerepük, mint biztonsági megtakarítás, másrészt a szerda esti Fed döntés akár könnyen csökkentheti is a hozamokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39320 38830 39900 +4,52% 39310 39320 18 463 944 090 HUF 2026-04-08 14:12:26
MOL 3972 3880 4000 -1,19% 3972 3976 1 161 288 200 HUF 2026-04-08 14:11:16
MTELEKOM 2238 2212 2246 +2,19% 2236 2238 895 186 310 HUF 2026-04-08 14:12:23
RICHTER 12510 12350 12550 +2,46% 12510 12540 1 766 879 490 HUF 2026-04-08 14:12:28
OPUS 454 454 468 -0,22% 453 455 155 431 325 HUF 2026-04-08 14:11:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG