Nagy András elmondta, hogy a nemzetközi piacokon is korrekció figyelhető meg, így a magyar tőzsdén is gyengülhetnek az árfolyamok.
A szakértő szerint csalódást jelent, hogy a Richter a piac által várt 46 forint helyett részvényenként 33 forint osztalékot fizet 2014. évi eredménye után, ezért kisebb eladói nyomás lehet kedden a részvény kereskedésében, bár nem tipikus osztalékpapír.
A várakozásnak megfelelően csökkenéssel nyitottak kedden a vezető európai értéktőzsdék.
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.



