Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p

Délelőtt több mint 1 százalékkal csökkent a Magyar Telekom részvényeinek értéke, a Mol viszont erősödni tudott.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
A BUX 11.30 órakor 102 923,07 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 0,05 százalékos csökkenés – írja az MTI.

A részvénypiac forgalma délelőtt 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2886 forintra erősödött.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,1 százalékkal 29 910 forintra csökkent.

A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,06 százalékkal 1862 forintra esett.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 400 forintra nőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29740 29650 30160 -0,67% 29740 29750 6 448 412 270 HUF 2025-09-09 16:36:31
MOL 2890 2870 2898 +0,35% 2888 2890 643 122 386 HUF 2025-09-09 16:36:42
MTELEKOM 1854 1850 1896 -1,49% 1852 1854 989 149 116 HUF 2025-09-09 16:35:50
RICHTER 10370 10320 10450 -0,10% 10360 10370 616 949 450 HUF 2025-09-09 16:36:30
OPUS 553 550 560 -1,07% 552 553 36 554 885 HUF 2025-09-09 16:28:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 16:12
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekom már kevésbé szenved
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyéves csúcson a forint – de miért is?
Eidenpenz József | 2025. szeptember 9. 14:10
Viszonylag erős a forint, amihez az MNB-elnök nyilatkozata és a gyenge dollár is hozzájárulhatott. De ezen kívül a forintot erősítő spekuláció is kialakult. Vége a több évtizedes, apránkénti kúszó leértékelésnek? Hogy állunk a lengyelekhez képest?
Részvény / Deviza / Áru Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 10:38
Nyekkentek az argentin piacok.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:38
A francia kormányválság közepette 0,2 százalékos emelkedéssel indított a párizsi tőzsde, a BUX szintje alig változott a hétfői záróértékhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A forinttal és az euróval szemben is tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:41
Két éve nem volt ilyen: 333-mal kezdődik a dollár-forint árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Közeleg a Fed ülése, emelkedtek az amerikai tőzsdei mutatók
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:16
A Nasdaq emelkedett a legnagyobb mértékben, de a Dow Jones és az S&P 500 is jól zárta a hétfőt.
Részvény / Deviza / Áru Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
Részvény / Deviza / Áru Optimistán indult a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:00
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG