2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP a zárásban új történelmi rekordot ért el 18 000 forinton.

(Foto: BET)
(Foto: BET)

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a budapesti tőzsde jelentősen felülteljesített az európai társaihoz képest.

Kiemelte, hogy a kedden nyilvánosságra hozott pozitív magyar GDP-adat továbbra is támogatja a növekedést a tőzsdén, emellett kedvezően hatott a szerdán közzétett eurózónás inflációs adat is, amely alacsonyabban alakult az elemzői várakozásnál.

Árfolyamok és grafikonok

Egyéni vállalati hírek nem érkeztek, az OTP továbbra is jelentősen növekedett kiemelkedő forgalomban, a Richter is relatíve jól teljesített átlag feletti forgalomban - tette hozzá a vezető elemző.

  • A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2408 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,74 százalékkal 18 000 forintra erősödött - ami új történelmi maximum -, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,93 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma 59,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,55 százalékkal 9075 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,6 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21790 21550 21810 +0,83% 21770 21790 3 069 063 850 HUF 2024-12-18 16:52:44
MOL 2700 2644 2702 +1,43% 2694 2702 1 537 309 642 HUF 2024-12-18 16:53:37
MTELEKOM 1280 1276 1292 -0,47% 1278 1282 201 655 104 HUF 2024-12-18 16:52:53
RICHTER 10540 10420 10590 +1,35% 10510 10540 820 898 010 HUF 2024-12-18 16:53:32
OPUS 505 501 509 -0,79% 503 504 70 299 475 HUF 2024-12-18 16:40:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kóvályog a forint, mintha üllő esett volna a fejére
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 07:57
Ez nem egy nagy teljesítmény.
Részvény / Deviza / Áru Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:51
Hétfőn vegyesen alakult a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az év eleje óta ugyanakkor mindegyikkel szemben gyengült a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Múlt héten csúcson volt, hétfőn lekonyult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 445,29 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 79 720,35 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A forint sérülékenysége támaszthatja a kamatot, új csúcson a bitcoin
Eidenpenz József | 2024. december 16. 12:31
A gyengécske forint miatt nem számítanak kedden itthon kamatcsökkentésre az elemzők, főleg az amerikai Fed szerdai lépésére várnak a tőzsdék, és makroadatok is jönnek. Az amerikai tőzsdék megint emelkedhetnek, Európában viszont süllyedés jellemző. Már 106 ezer dollár felett is volt a bitcoin, a nagyoktól a kisbefektetők felé áramlik a készlet.
Részvény / Deviza / Áru A forint nem mert határozottan szembenézni a valóssággal
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 08:25
A forint árfolyama nem mutatott határozott elmozdulást a hétfő reggeli nemzetközi kereskedésben a péntek esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem káprázik a szeme, tényleg erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 18:34
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest és a hetet is nyereséggel fejezte be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG