2p

Nagyot mehet a két blue chip.

Az Equilor elemzői szerint kedvező hangulatban indulhat a mai nap a Budapesti Értéktőzsdén, melyet az OTP vártnál jobb eredményei, illetve a nemzetközi befektetői hangulat is támogathat. Az OTP árfolyamában 28 740 forintnál húzódik egy nagyon fontos ellenállás, áttörése esetén 30 ezer forintnál lehet a következő lélektani szint, majd 30 191 forintnál egy technikai ellenállás.

A MOL továbbra is a 3 043 forintos ellenállással küzd, és tegnap a 30 és az 50 napos mozgóátlagok alatt zárt, melyek 3 006 és 3 015 forintnál húzódnak, a következő támasz pedig 2 966 forintnál látható. A holnap hajnalban jelentő Richter ezúttal sem tudta áttörni a 200 napos mozgóátlagot, mely 10 529 forintnál képez fontos ellenállást, támasz pedig 10 285 forintnál húzódik.

A Magyar Telekom holnap piaczárás után teszi közzé a második negyedéves eredményeit, az árfolyam visszatért egy fontos hosszú távú emelkedő trendvonalhoz, mely 1 750 forint közelében húzódik. Áttörése esetén 1 770-1 771 forint között lehet a következő ellenállási zóna, míg 1 690-1 700 forint között támasz látható.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,49 pontos emelkedéssel nyitott kedden, 100 945,75 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

Az európai részvénypiacok kedden emelkedéssel nyitottak.

A STOXX 600 index 0,44 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,52 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,61 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,64 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,48 százalékkal erősödött a nyitáskor. A milánói FTSE MIB index 0,41 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,46 százalékos emelkedéssel nyitott.

A WTI nyersolaj ára hordónként 66,10 dolláron állt az európai piacok nyitásakor a nemzetközi kereskedelemben 0,29 százalékos napi csökkenéssel, a Brent ára pedig 0,20 százalékkal ment lejjebb 68,62 dollárra.

Az arany spot jegyzése unciánként 3366,70 dollár 0,22 százalék napi csökkenéssel.

A dollárindex 98,87 ponton áll, 0,10 százalékkal magasabban, az euró jegyzése 0,26 százalékkal 1,1553 dollárra csökkent.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG