2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi zárásukhoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy keddhez hasonlóan szerdán is alulteljesített a BUX-index, miközben az európai piacokon az iránykeresés volt a jellemző.

Alulteljesítő volt a BUX.
Alulteljesítő volt a BUX.

A vezető részvények közül a legnagyobb (6,5 milliárd forintos) forgalom mellett, a legnagyobb mértékben, 2,07 százalékkal az OTP esett, a bankpapír forgalmát eladási hullám jellemezte.

  • A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 365 forinttal, 2,07 százalékkal 17 235 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 430,50 forintra esett, forgalma 299,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,89 százalékkal 8900 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Hogy teljesített Európa?

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A piacok kivárásra rendezkedtek be Európában az amerikai Fed hét végi szimpóziuma előtt, amelytől pontosabb részleteket várnak a monetáris szigorítás megkezdéséről és annak ütemezéséről.

Az európai gyűjtőindexek közül az FTSE EuroFirst 300 index 0,05 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,01 százalékos csökkenéssel zárt, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,08 százalékkal emelkedett.

Frankfurtban 0,32 százalékkal végzett alacsonyabban a DAX index. Az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe augusztusban a vártnál nagyobb mértékben romlott és ezzel már a második egymást követő hónapban csökkent. Az index két összetevője közül az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató javult ugyan az előző havihoz képest, a kilátások megítélése azonban lényegesen romlott a gazdasági szereplők körében.

A londoni FTSE-100 index 0,35 százalékkal zárt magasabban, a párizsi CAC-40 index 0,18 százalékos emelkedést ért el. Milánóban 0,12 százalékos, Madridban 0,31 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a tőzsdenap.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42670 41700 43450 +2,20% 42660 42670 13 252 894 850 HUF 2026-11-04 14:17:59
MOL 5120 5040 5140 +1,39% 5105 5120 2 066 927 295 HUF 2026-11-04 14:17:42
MTELEKOM 2906 2886 2950 -0,82% 2904 2906 903 550 260 HUF 2026-11-04 14:17:42
RICHTER 13010 12910 13120 +0,08% 13010 13020 1 349 136 560 HUF 2026-11-04 14:17:02
OPUS 205 194 211 +4,17% 202 204 35 517 794 HUF 2026-11-04 13:56:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG