2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1552,33 pontos, 2,29 százalékos emelkedéssel, 69 458,84 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára nőtt az előző záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar piacot a Richter és az OTP húzta, viszont a Richter lett a nap sztárja: több mint 6 százalékos emelkedést ért el. Hozzátette: két hír miatt alakulhatott így, az egyik, hogy a Richter kivásárolta a németországi HELM AG. részesedését a Richter-Helm BioTec (RHT) és a Richter-Helm BioLogics (RHB) vegyesvállalatokban, ezzel mindkét társaságban 100 százalékra növelte tulajdonrészét. A másik, a Vraylar fél évvel meghosszabbítható szabadalmáról szóló bejelentés - mondta. A forgalom a tőzsdén átlagos volt, a nemzetközi hangulat kedvezően alakult.

A nap sztárja
A nap sztárja
Fotó: richtergedeon

A Mol 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2820 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,44 százalékkal 17 560 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,22 százalékkal 994 forintra emelkedett, forgalma 282,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 600 forinttal, 6,59 százalékkal 9700 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6224,37 ponton zárt hétfőn, ez 12,01 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42960 42960 43150 +0,70% 42960 43100 200 190 330 HUF 2026-11-05 09:03:19
MOL 5085 5075 5090 -0,29% 5075 5085 13 391 140 HUF 2026-11-05 09:03:24
MTELEKOM 2920 2920 2938 0,00% 2910 2928 12 928 770 HUF 2026-11-05 09:01:32
RICHTER 12870 12850 12980 -0,23% 12860 12880 13 721 940 HUF 2026-11-05 09:03:30
OPUS 214 214 214 -0,47% 214 214 675 598 HUF 2026-11-05 09:00:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG