2p

A Budapesti Értéktőzsde (BUX) részvényindexe, a BUX 293,26 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel, 48 177,46 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 39,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, az orosz-ukrán konfliktus miatt csökkent kedden is a BUX, hasonlóan az elmúlt napokhoz. Hozzátette, hogy bár a nyitást követően jóval nagyobb csökkenéssel kezdett a magyar tőzsdeindex, a nyugati részvényindexekkel együtt napközben följebb tudott kapaszkodni. Varga Zoltán elképzelhetőnek tartja a korrigáló emelkedés folytatódását, ha a következő napokban enyhül a helyzet.

Még a Mol-nál volt a legnagyobb növekedés. Fotó: MTI
Még a Mol-nál volt a legnagyobb növekedés. Fotó: MTI

A jegybank keddi alapkamat-emelése megfelelt a várakozásoknak, így nem mozgatta meg jelentősen az árfolyamokat - tette hozzá.    

A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2562 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 2,71 százalékkal 15 430 forintra csökkent, forgalmuk 28,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,86 százalékkal 423 forintra esett, forgalma 204,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,75 százalékkal 7850 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3936,35 ponton zárt kedden, ez 57,29 pontos, 1,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG