4p

A  BUX 3238,19 pontos, 2,49 százalékos csökkenéssel, 126 964,02 ponton zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3238,19 pontos, 2,49 százalékos csökkenéssel, 126 964,02 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 27,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest – jelentetet az MTI.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat húzta le a BUX-ot, az esés mértékében az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős emelkedést követő korrekció is szerepet játszott. Hozzátette, hogy a vezető részvények közül a legnagyobb, 3,74 százalékos esés az OTP-ben történt, az eladási hullám hatására a bankpapír forgalma meghaladta a 18 milliárd forintot. Az elemző szerint az OTP jelentős gyengülése összefüggött azzal is, hogy a bankszektor Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is gyengült.

  • A Mol árfolyama 94 forinttal, 2,46 százalékkal 3724 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1530 forinttal, 3,74 százalékkal 39 420 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,1 százalékkal 1970 forintra gyengült, forgalma 725,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 700 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 076,43 ponton zárt pénteken, ez 47,37 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

A páneurópai STOXX 600 index 0,12 százalékos csökkenéssel zárt, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,43 százalékkal került lejjebb. A londoni FTSE 100 index ezzel szemben 0,39 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX index pedig 0,30 százalékos erősödést mutatott. A párizsi CAC 40 index 0,37 százalékkal gyengült, a milánói FTSE MIB index 1,70 százalékos visszaesést szenvedett el, a madridi IBEX 35 index 1,29 százalékkal került lejjebb a nap végére.

A nemzetközi részvénypiacokon pénteken alapvetően iránykereső, vegyes kereskedés zajlott. A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai inflációs adat határozta meg, amely a vártnál enyhébb árnyomást jelzett, és újra felerősítette a kamatcsökkentési várakozásokat a Federal Reserve részéről. Az amerikai fogyasztói árindex éves alapon 2,4 százalékra lassult januárban, miközben havi szinten 0,2 százalékos drágulást mértek. A tőzsdei befektetők továbbra is inkább óvatosak, részben a mesterséges intelligenciával kapcsolatos üzleti modell-kockázatok, részben a vegyes képet mutató vállalati gyorsjelentések miatt. Az európai piacokon különösen az olasz részvények teljesítettek gyengén, miközben egyes technológiai és védelmi ipari papírok felülteljesítettek.

A nyersanyagpiacon a WTI típusú kőolaj hordónkénti ára 62,71 dollár volt az európai kereskedési idő végén, ami 0,21 százalékos napi csökkenésnek felel meg. A Brent olaj ára 0,03 százalékkal hordónként 67,54 dollárra emelkedett. Az olajárakat lefelé nyomta a túlkínálati várakozás és a globális keresleti előrejelzések mérséklése, miközben a geopolitikai kockázatok egyelőre korlátozott hatást gyakoroltak.

Az arany spot jegyzése 5028,94 dollár volt unciánként az európai kereskedési idő végén, ami 2,18 százalékos napi emelkedést jelentett. A nemesfém árfolyamát a gyengébb inflációs adatok és a várható monetáris lazítási kilátások támogatták, miközben a piaci volatilitás és a jegybanki aranyvásárlások stabil keresletet biztosítanak.

A dollárindex 96,93 ponton állt, ami 0,01 százalékos napi erősödésnek felel meg. A dollár a hét során inkább oldalazó mozgást mutatott, mivel a munkaerőpiaci adatok stabil gazdasági képet jeleztek, miközben az infláció lassulása lefelé irányuló nyomást gyakorolt az amerikai devizára. Az euró dollárral szembeni árfolyama 1,1869 volt, ami 0,02 százalékos napi gyengülést jelentett. Az Európai Központi Bank referenciaárfolyama 1,1862 dollár lett, ami szintén enyhe eurógyengülést jelzett.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG