2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 67 885,92 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike a pénteki záróértéke felett zárta a hét első kereskedési napját.

Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,03 százalékkal 18 070 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3014 forintra erősödött, 827,3 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 2,78 százalékkal 923 forintra emelkedett, forgalma 480,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,2 százalékkal 9310 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5996,20 ponton zárt hétfőn, ez 19,38 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A londoni FTSE-100 mutató 0,09 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX-index 0,16 százalék gyengüléssel, a párizsi CAC-40 index 0,29 százalék csökkenéssel fejezte be a napot. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett. Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,17 százalékos, az S&P 500-as index 0,12 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,08 százalékos pluszban állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,92 dollárral (1,04 százalékkal) 87,29 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 0,08 százalékkal (1,80 dollárral) 2349 dollárra emelkedett. Az európai gázár csökkent. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, májusi határidős jegyzésében 1 megawattóra 28,15 eurón zárt, ami 2,54 százalékkal alacsonyabb pénteki záróértékénél. A gázár három hónapja 29,90 eurón, egy éve 55,69 eurón, két éve 58,41 eurón zárt.

(MTI)

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG