1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csökkenéssel ért véget a keddi hullámvasút a tőzsdén. Eközben a forint ma is gyengült az euróval és a svájci frankkal szemben is
Csökkenéssel ért véget a keddi hullámvasút a tőzsdén. Eközben a forint ma is gyengült az euróval és a svájci frankkal szemben is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,39 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 16.489,35 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A bankpapírokban a hétfői egész napos felfüggesztés után újraindult kereskedés határozta meg a napot - mondta Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója.

Friss devizapiaci árfolyamok a Privátbankáron>>
Az OTP 2,4 százalékos mínuszban nyitott, majd rövidesen 8 százalékos veszteségbe fordult az árfolyama, innen azonban javulás következett. A két bankpapír kereskedését előző nap azért függesztették föl, mert a kibocsátók arra számítottak, hogy a miniszterelnök parlamenti beszédében olyan információk kerülnek napvilágra a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatban, amelyek jelentősen befolyásolhatják a papírok árfolyamát. A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés javaslatát pénteken jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aznap 15 százalékig esett az OTP részvények árfolyama.

Nagy Bertalan szerint a lépés nyomán felmerülő, a bankrendszert érintő kérdések jobban nyomasztották a devizapiacot, a forint gyengült a főbb devizákkal szemben. A részvénypiac délután már megnyugvást mutatott, hasonlóan a fejlett európai piacokhoz. Utóbbiak délelőtt szintén veszteségben voltak, mert olyan információ terjedt el a piacon, hogy Görögországgal kapcsolatban közös nyilatkozatot tesz a német és a francia vezető, ez azonban elmaradt.


Forrás: BÉT

A Mol 235 forinttal, 1,63 százalékkal 14.660 forintra erősödött, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 102 forinttal, 2,73 százalékkal 3.638 forintra csökkent, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki. Az FHB papírok 3,23 százalékos gyengüléssel, 570 forinton zártak. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,23 százalékkal 482 forintra esett, forgalma 603,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 320 forinttal, 0,98 százalékkal 32.820 forintra nőtt, a részvények forgalma 723,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 59,2 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 1,57 százalékkal 14.705 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.402,59 ponton zárt kedden, ez 7,37 pontos, 0,53 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Újra gyengülni kezdett a forint

Már-már úgy tűnt, hogy a forint napközbeni gyengülése megállt, azonban kora este újra esésnek indult az árfolyam. Az euró 5 óra után már 285 felett is járt.

A hazai deviza a svájci  frankkal szemben sem tudta tartani magát, amely benézettt 237 fölé is.

MTI, Privátbankár

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43280 41700 43450 +3,66% 43270 43280 10 907 771 570 HUF 2026-11-04 13:00:11
MOL 5130 5040 5140 +1,58% 5125 5130 1 714 392 160 HUF 2026-11-04 13:00:12
MTELEKOM 2900 2886 2950 -1,02% 2890 2900 837 665 710 HUF 2026-11-04 12:58:40
RICHTER 13050 12910 13120 +0,38% 13050 13070 951 198 010 HUF 2026-11-04 13:00:01
OPUS 200 194 211 +1,63% 200 204 33 201 901 HUF 2026-11-04 12:19:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG