3p

A Budapesti Értéktőzsdén a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom tudott erősödni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1256,82 pontos, 1,8 százalékos csökkenéssel, 68 546,85 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A bika elkerülte a perkettet, medvét lehetett látni
A bika elkerülte a perkettet, medvét lehetett látni
Fotó: Depositphotos

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői új történelmi csúcs után korrekció volt a magyar tőzsdén, és a nemzetközi hangulat sem kedvezett. Vállalati hír nem volt – jegyezte meg. Az OTP és a Richter húzta le a BUX-ot, egyedül a Telekom tudott emelkedni, a forgalom átlag feletti volt.

A Mol árfolyama 60 forinttal, 2,11 százalékkal 2790 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 2,4 százalékkal 17 520 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,85 százalékkal 989 forintra erősödött, forgalma 357,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,42 százalékkal 9285 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6227,11 ponton zárt kedden, ez 28,38 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Ez a helyzet a nagyvilágban

Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,28 százalék mínuszt, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,09 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,44 százalék erősödést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest.

A londoni FTSE-100 mutató 0,73 százalék, a frankfurti DAX-index 0,43 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,92 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,61 százalékkal csökkent. Milánóban 0,29 százalékos, Madridban 0,49 százalékos indexcsökkenéssel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,36 százalékos mínuszban, az S&P 500-as index 0,09 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,53 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,96 dollárral (1,16 százalékkal) 83,84 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése 2362,30 dolláron állt unciánként, 1,19 százalékos (27,80 dolláros) erősödéssel.

Az európai gázár csökkent. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, júniusi határidős jegyzésében 1 megawattóra 33,600 eurón állt 17.45 óra körül, ami 4,662 százalékkal alacsonyabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 25,23 eurón, egy éve 42,35 eurón, két éve 56,98 eurón zárt.

További befektetési témájú cikkeinkért kattintson ide! >>

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG