1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A hazai fizetőeszköz a csütörtökinél magasabb szinten kezdte a pénteki napot.

Megfordítani látszik a forint a negatív trendet. A csütörtöki 380,46-os zárással szemben az euró már csaknem a 380-as lélektani határon nyitott, a dollár jegyzése 35 fillérrel, 348,46 forintra csökkent, míg a svájci franké ennél is nagyobb mértékben, több mint 1 egységgel, 398,51 forintra.

November egyébként közel tökéletesre sikeredett a forint számára, hiszen az euróval szemben 05, míg a dollár ellenében 3,5 százalékkal erősödött, igaz, a svájci frankért csütörtökön 0,6 százalékkal többet kellett leszurkolni, mint a múlt hónap első napján.

Ugyanakkor ha az egész évet nézzük, akkor már teljes a siker, nemcsak az euró és a dollár vált olcsóbbá január 1-jéhez képest, 4,8, illetve 6,5 százalékkal, hanem a svájci frank is 1 százalékkal.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36260 35890 36490 -0,55% 36260 36290 5 148 601 860 HUF 2026-03-19 12:22:26
MOL 3818 3780 3834 +1,49% 3818 3820 1 600 720 568 HUF 2026-03-19 12:22:50
MTELEKOM 2010 1988 2040 -0,74% 2005 2020 804 349 509 HUF 2026-03-19 12:15:01
RICHTER 11710 11540 11810 -1,43% 11700 11710 695 640 470 HUF 2026-03-19 12:21:45
OPUS 499 498 503 -0,20% 499 502 11 209 731 HUF 2026-03-19 11:45:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Brutális emelkedésben a földgáz, a tőzsdék gyengélkednek
Imre Lőrinc | 2026. március 19. 12:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,75 pontos nyitás után csökkent csütörtök délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG