1p
A BUX 24,88 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel zárt hétfőn. A forgalom továbbra is rendkívül alacsony, mindössze 4,2 milliárd forint értékben születtek üzletek a börzén. A vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az euró árfolyama sem bírt elszakadni a 289-től ebben a hőségben.

Forgalom nélkül előztük le Nyugat-Európát

Alacsony forgalom és minimális mozgás jellemezte a kereskedést - mondta Gabler Gergely, a Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Jelentősebbnek az OTP esése és a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése mondható.

 

Annak ellenére, hogy a parlament ma fogadta el a tranzakciós adóról szóló törvényt, a bankpapír árfolyamát nem ez, hanem az olasz és a spanyol állampapír hozama befolyásolta. Az előbbi 7, míg az utóbbi 6 százalékon áll, amely már nem finanszírozhatónak számít.

 

A további mozgásokat az Ecofin tárgyalás befolyásolhatja, az onnan érkező hírekre érdemes figyelni - hívta fel a figyelmet az elemző.

A nyugat-európai tőzsdék közben hétfőn negyedik napja gyengélkedtek. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,59 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,25 százalékkal volt a pénteki záró alatt.

Nem ugrált a forint sem

A devizapiacon is alig van forgalom, nyári kánikulai hangulatról számoltak be a kereskedők. A szakértők úgy látják, hogy az EU/IMF-tárgyalások alatt az euró árfolyama jellemzően a 285-292 forintos sávban mozoghat, ebből akkor mozdulhat ki, ha a dollár komolyabban erősödik az euróval szemben.

 

 

Az euró jegyzése egész nap nem távolodott el a 289 forintos szinttől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35450 35060 35450 +0,42% 0 0 7 051 355 020 HUF 2025-12-22 17:05:17
MOL 2888 2834 2890 +2,27% 0 0 1 171 904 892 HUF 2025-12-22 17:08:06
MTELEKOM 1800 1780 1816 -0,88% 0 0 652 947 246 HUF 2025-12-22 17:05:06
RICHTER 9670 9670 9750 -0,67% 0 0 517 583 385 HUF 2025-12-22 17:05:29
OPUS 546 541 549 -0,73% 0 0 78 525 069 HUF 2025-12-22 17:06:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magába zuhant a forint hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:01
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint hétfőn. A legnagyobb ütést a svájci franktól szenvedte el: reggel még a 410-hez, este már a 420-hoz állt közelebb.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 17:56
Bőven 110 ezer pont felett, történelmi rekordértéken zárt a BUX, a Mol pedig 2,27 százalékkal erősödött hétfőn. A Magyar Telekom árfolyama azonban 1800 forintra csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:17
Emelkedett a BUX, de a vezető részvények közül ez csak a Molnak sikerült. A Magyar Telekom árfolyama ismét 1800 forint alatt van, az OTP is közelít a 35 ezres szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Eddig csak a Molnak volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:52
Így alakult a hétfő délelőtt a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan rajzolja át az adatközpontok éhsége a memóriapiacot?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:06
Az adatközpontok exponenciálisan növekvő infrastrukturális igénye újabb sokkhullámot indított el a hardverpiacon. 
Részvény / Deviza / Áru Európa egyelőre nem ralizik karácsonykor
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 09:41
Gyenge hétfői kezdés.
Részvény / Deviza / Áru Rekordmagas az aranyár, de egy másik fém így is lekörözte
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 09:16
Százalékban a „kistesó” nyert, de hétfő délelőtt az aranyról szóltak a hírek.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot adnak most egy euróért
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:07
Hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Karácsonyi slágertermékek: zuhantak az árak, mégsem örülhetnek a fogyasztók
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:40
Az ünnepi szezon nemcsak a szezonális termékek iránti kereslet szokásos növekedését hozza magával, hanem a fogyasztói árakra irányuló fokozott figyelmet is.
Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG