2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 658,56 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 41 906,58 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat határozta meg a keddi kereskedést. Az európai tőzsdék, azon belül a környező országok részvénypiacai is jól teljesítettek, a BUX emelkedése tehát nem számít rendkívülinek. Kibocsátói hírek nem mozgatták az árfolyamokat, egyedül a Magyar Telekom átmeneti felfüggesztése - a társaság részvény-visszavásárlási aukciója miatt - befolyásolta a kereskedést - tette hozzá Józsa Bence.

Az OTP-részvények ára 75 forinttal emelkedett. Fotó: depositphotos
Az OTP-részvények ára 75 forinttal emelkedett. Fotó: depositphotos

A Mol 34 forinttal, 1,21 százalékkal 2834 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,71 százalékkal 10 580 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 964,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 4,39 százalékkal 6895 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3960,45 ponton zárt kedden, ez 36,86 pontos, 0,94 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva – írja az MTI.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39840 39150 39900 +2,15% 39810 39840 6 640 150 810 HUF 2026-04-10 11:21:35
MOL 3974 3970 4018 -0,85% 3972 3976 355 297 148 HUF 2026-04-10 11:11:50
MTELEKOM 2234 2224 2254 +0,18% 2230 2234 564 377 922 HUF 2026-04-10 11:20:50
RICHTER 12540 12420 12600 +1,13% 12530 12540 512 544 080 HUF 2026-04-10 11:21:26
OPUS 436 415 499 +1,40% 432 436 1 056 059 123 HUF 2026-04-10 11:17:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG