2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 943,61 pontos, 2,25 százalékos emelkedéssel, 42 906,06 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a Fed szerdai, 25 bázispontos kamatemelését követően nagyobb mínuszokkal zártak a tőzsdék a tengerentúlon, azonban csütörtökön kedvező volt a tőzsdei hangulat, az árfolyamok emelkedtek.

Árfolyam

Hozzátette: kisebb ütemben ugyan, de emelkedés jellemezte az európai piacot is. A forgalom az átlagosnál nagyobb volt a BÉT-en, az OTP és a Mol erőteljes emelkedésnek indult, „forró tőke” érkezett, amely azt feltételezi, hogy külföldi szereplők is vásároltak a magyar papírokból - mondta az elemző.

  • A Mol 86 forinttal, 3,50 százalékkal 2546 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 3,38 százalékkal 10 400 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,39 százalékkal 388 forintra emelkedett, forgalma 147,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,34 százalékkal 7375 forintra erősödött, a részvények forgalma 667,8 millió forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46710 45850 46710 +1,61% 0 0 20 528 581 070 HUF 2026-07-02 17:13:02
MOL 3800 3680 3840 +3,60% 0 0 2 886 291 578 HUF 2026-07-02 17:05:17
MTELEKOM 2660 2626 2684 +1,29% 0 0 575 497 692 HUF 2026-07-02 17:08:43
RICHTER 12110 12060 12350 -0,08% 0 0 1 592 623 820 HUF 2026-07-02 17:13:28
OPUS 365 355 365 +2,82% 0 0 3 973 283 HUF 2026-07-02 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG