1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 497,84 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 57 689,26 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX a nyugati tőzsdeindexekkel összhangban emelkedett csütörtökön.

Árfolyamok és grafikonok

Az európai részvénypiacoknak jót tettek a kedvező az amerikai makroadatok, a vártnál kedvezőbb munkanélküliség és kiskereskedelmi forgalom. A BÉT is elsősorban a kedvező befektetői hangulatnak köszönheti, hogy a kereskedés jól alakult csütörtökön - tette hozzá Árokszállási Zoltán. 

  • A Mol 20 forinttal, 0,74 százalékkal 2728 forintra erősödött, 980,5 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,21 százalékkal 14 680 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,21 százalékkal 475 forintra emelkedett, forgalma 244,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 9240 forinton maradt, a részvények forgalma 987,6 millió forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18250 18120 18285 +0,91% 18225 18250 328 308 840 HUF 2024-05-06 09:30:34
MOL 3032 3030 3044 +0,33% 3028 3030 70 100 140 HUF 2024-05-06 09:30:04
MTELEKOM 928 925 928 +0,32% 925 928 2 686 765 HUF 2024-05-06 09:23:27
RICHTER 9445 9350 9450 +1,18% 9390 9430 192 320 750 HUF 2024-05-06 09:24:25
OPUS 378 374 379 +1,48% 375 378 10 222 162 HUF 2024-05-06 09:23:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Részvény / Deviza / Áru Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
Eidenpenz József | 2024. május 6. 05:39
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat-Európában.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg érdemes fogadni a BUX indexre?
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 07:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Ki és miért vesz ilyen “drágán” aranyat?
Csabai Károly | 2024. május 5. 05:47
A 2420 dolláros történelmi csúcsra a tőzsdén kívüli ügyletek és a jegybankok hajtották az aranyárfolyamot, de a Mesterséges Intelligencia (AI) forradalom is besegített.
Részvény / Deviza / Áru Elkerekedett szemmel nézhetjük, mit művelt a forint a héten
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 12:35
Remek hetet zárt a forint, az euróval és a dollárral szemben is közel egyhavi csúcsra erősödött a hét végére a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Kilógott a többiek közül a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 68 002,24 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Viszzafordult a forint egy fontos határnál
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:01
Legalább 390 alatt maradt.
Részvény / Deviza / Áru Jó volt ránézni a forintra, újabb kiadós OTP-céláremelés érkezett
Eidenpenz József | 2024. május 3. 12:45
Szép zöldbe borultak a tőzsdék, bár a BUX-ot kissé visszahúzza az OTP esése. Pedig a részvényre újabb céláremelés érkezett, nem is kicsi. A forint szilárd, de számára is fontos adat érkezik délután az USA-ból. Elképesztő hullámvasúton a kakaó, hatalmas alapok jöhetnek a bitcoin-piacra.
Részvény / Deviza / Áru Az euró nem bírt a forinttal, a dollár bedobta a törölközőt
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 07:46
A forint ára nem igazán változott a főbb devizákkal szemben, de a dollár ellen kissé erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Egynek, csak egynek van esélye legyőzni a Bitcoint
Eidenpenz József | 2024. május 3. 05:44
Még akik már ismerik a Bitcoint, azok nagy része sem tudja, hogy mire való az Ethereum. Pedig van egy nagy különbség a kettő között, ami egy teljesen új világot nyit az Ethereum és az azzal kompatibilis blokkláncok felhasználói számára. Lehet, hogy sokkal nagyobbat, mint a Bitcoin világa. Elmagyarázzuk, miért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG