2p
A Budapesti Értéktőzsde forgalma magasabb volt az előző hetihez képest, a vezető részvények ára emelkedett, a BUX is nőtt.

A BÉT (Budapesti Értéktőzsde) részvényszekciójának forgalma 19,6 milliárd forint volt az előző heti 17,3 milliárd után – írja az MTI. A BUX index 2,32 százalékkal emelkedett egy hét alatt, és pénteken 17 751,87 ponton zárt.

Hétfőn a magyar részvénypiac alulteljesítő volt, nagyobb mértékben csökkentek az árak, mint a külföldi börzéken általában. A többi napon erősödtek az árak, még csütörtökön is az európai tőzsdei árak esése ellenére. (Az áreséseket akkor az EKB csalódást kiváltó viselkedésének tulajdonították. Pénteken a pozitív nemzetközi hangulat, az EKB-ből kiszivárgó újabb hírek húzták a magyar börze árait is. Így a BUX két százalékot erősödött.

A héten a vezető részvények közül az OTP 2,87 százalékot emelkedett, pénteken 4080 forinton zárt az előző pénteki 3966 forint után. A Mol 2,35 százalékkal nőtt a héten, pénteken 12 180 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom papírjai 4,42 százalékkal magasabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 354 forintot ért.

A Richter 0,91 százalékos emelkedést ért el a héten, pénteken 3870 forinton zárt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,45 százalékkal nőtt a héten.

A CIB Bank szakértőinek előrejelzése szerint csaknem minden napra jut fontos magyar makrogazdasági adat az előttünk álló héten – írja az MTI. A novemberi költségvetési egyenleggel kezdődő sorozat után az októberi külkereskedelmi egyenleg következik. Ezek az adatok várhatóan – a bank szakértői szerint – megerősítik a relatíve kedvező belső- és külső egyensúlyi pozíciókról alkotott eddigi képet. Csütörtökön a fogyasztói árindex novemberi adata következik, pénteken pedig az előzetes formában már publikált októberi ipari termelési adat háttere.

A dollár a héten 246 forintról 248,70-re ment fel. A svájci frank 254,30-ról péntek délben 255,40.ig emelkedett, ám péntek délután 254,10-ig zuhant. Az euró hasonló pályát írt le, 305,90-ről 307-re fel, majd pénteken 305,40-ig le.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG