2p
Majdnem négy forinttal olcsóbb lett az euró pénteken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 23 666,29 ponton zárt, miközben az európai és amerikai részvénypiacok 1-1,5 százalékkal estek.
(Fotó: 123rf.com)

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Magyar Telekom 1,01 százalékos növekedése révén a legjobban teljesített a blue chipek közül. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője ezt azzal magyarázta, hogy a Magyar Telekom kapcsán csütörtökön tapasztalt befektetői félelmek péntekre eltűntek.

Varjú Péter szerint a Richter árfolyamának 1,49 százalékos esése korrekciót jelez, ugyanis az elmúlt két napban a Richter alacsony forgalom mellett extrém mértékű növekedést ért el.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap végére a forint látványosan erősödött, az euró jegyzése 313 forinton zárt, míg reggel még 317 forint körül alakult.

A forint erősödését mások Varga Mihály miniszter szavaira vezetik vissza, aki utalt arra, hogy egy kevéssel 310 forint alatti euró jót tenne az év végi eladósodottsági adatoknak. Ugyanakkor ez nem lehetett az egyetlen ok, mert több más feltörekvő piaci deviza is erősödött, mint a lengyel zloty vagy a török líra, dél-afrikai rand.

A nyugat-európai és az amerikai részvények 1,0-1,5 százalék közötti mértékben estek.

A Mol 110 forinttal, 0,78 százalékkal 14 200 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5911 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 401 forintra nőtt, forgalma 645,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 82 forinttal, 1,49 százalékkal 5437 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1609,41 ponton zárt pénteken, ez 5,01 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG