3p

A szerdai záró értékéhez képest alig változott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,38 pontos emelkedéssel, 129 449,27 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott.

Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 880,33 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 129 447,89 ponton zárt szerdán. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött csütörtöki előrejelzésében azt írta, a BUX a negatívabb nemzetközi hangulat miatt zárt csökkenéssel szerdán, de a határidős árazások alapján emelkedéssel kezdődhet a csütörtöki kereskedés. Kifejtette, a vezető részvények közül egyedül a Richter nem csökkent, árfolyama 11 670 forintos szint felett tudott maradni, amely támaszt képez, a következő ellenállás pedig 12 000 forintnál adódhat. Szerdán a Richter-papírok árfolyama nem változott, 11 700 forint maradt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Az OTP enyhe csökkenéssel zárta szerdán a napot, támaszt továbbra is a 40 000 forintos szint adhat, míg ellenállás 40 910 forintnál húzódik. Szerdán az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,39 százalékkal 40 550 forintra esett, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom belépett az 1979 forintos támasz alá, ezalatt 1910 forintnál látható további támasz. Szerdán a Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,01 százalékkal 1964 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt. Tovább folytatta a negatív korrekciót a Mol, árfolyama letörte a 3823 forintos támasz is, a további támaszt a 3750-3700 forintos zóna adhat. Szerdán a Mol 70 forinttal, 1,81 százalékkal 3800 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban.

Emelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai STOXX 600 index 0,54 százalékkal emelkedett az előző záróértékhez képest. Az Euro Stoxx 50 index 0,98 százalékkal került feljebb. A londoni FTSE 100 index 0,61 százalékos pluszban állt. A frankfurti DAX index 0,73 százalékkal erősödött. A párizsi CAC 40 index 1,15 százalékkal nőtt. A milánói FTSE MIB index 0,47 százalékkal emelkedett. A madridi IBEX 35 index 0,47 százalékkal nyitott magasabban. Az európai árfolyamindexek emelkedésének hátterében a kedvező vállalati eredményvárakozások és az energia- valamint nyersanyagszektor erős teljesítménye áll, miután az előző kereskedési napon rekordközeli szinteken zártak a vezető indexek.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG