2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 603,46 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 53 442,24 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

(Illusztráció)
(Illusztráció)

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint jól alakult a kereskedés hétfőn.

A tőzsdék Európa-szerte hasonlóképpen emelkedéssel zártak, meghatározó kibocsátói hírek viszont nem jelentek meg, ezért a kedvező nemzetközi hangulattal magyarázható a BUX erősödése

- mondta Török Lajos. Hozzátette, hogy a vezető részvények mindegyike magas forgalom mellett erősödött, méghozzá a Magyar Telekom kivételével jelentős mértékben.

A Mol 22 forinttal, 0,81 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,78 százalékkal 18 300 forintra nőtt, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 419,50 forintra csökkent, forgalma 65,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,03 százalékkal 8340 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4168,76 ponton zárt hétfőn, ez 3,46 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37250 36590 37250 +1,80% 0 0 5 277 848 710 HUF 2026-01-12 17:13:58
MOL 3196 3172 3232 -0,12% 0 0 1 402 390 980 HUF 2026-01-12 17:05:34
MTELEKOM 1864 1846 1868 +0,11% 0 0 307 231 008 HUF 2026-01-12 17:07:54
RICHTER 10200 10170 10310 -0,78% 0 0 1 100 464 150 HUF 2026-01-12 17:13:41
OPUS 556 552 558 +0,18% 0 0 57 525 335 HUF 2026-01-12 17:05:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump bevinne egy gyomrost a bankoknak, ez rontotta el az amerikai nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 16:52
Kellemetlenkedik a pénzpiacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP tartja magát a téli hidegben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,72 pontos nyitás után kismértékben gyengült hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály: remekelt a forint, hát még a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:43
Varga Mihály jegybankelnök évindító sajtótájékoztatóján beszélt minderről hangsúlyozva a további pénzügyi stabilitás fontosságát is.
Részvény / Deviza / Áru Ebéd előtt sincs nagy étvágy a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX plusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Új csúcsra lökte a Trump-adminisztráció a nemesfémeket
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 10:12
Újabb mozgalmas hét indult a pénzpiacokon, a BÉT sem maradt ki.
Részvény / Deviza / Áru Jól összekócolta magát a forint – ezt nézze
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:33
Bizonytalanul vetette bele magát a magyar fizetőeszköz az újabb hétbe.
Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG