3p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1121,6 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 107 194,23 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: enyhe fordulat volt a nemzetközi hangulatban, a vezető részvényekkel kapcsolatban nem érkezett hír. Az európai piacokhoz képest felülteljesítő volt a magyar tőzsde. Az orosz-ukrán háború lezárásáról felröppent újabb hírek miatt kialakult pozitív európai hangulatnak köszönhető az OTP és a Mol emelkedése, mert sajtóértesülések szerint Oroszország és az Egyesült Államok megbeszélést folytat az ukrajnai rendezés „új” tervéről – tette hozzá.

A Mol 68 forinttal, 2,26 százalékkal, 3078 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,26 százalékkal, 32 200 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,12 százalékkal, 1720 forintra emelkedett, forgalma 713,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,15 százalékkal, 9700 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 340,51 ponton zárt szerdán, ez 2,23 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. 

Ennyit számít egy jó hír
Ennyit számít egy jó hír
Fotó: BÉT

Vegyes indexekkel zártak szerdán a főbb európai értékpapírpiacok

A STOXX 600 és az euróövezeti Euro Stoxx 50 index egyaránt 0,13 százalék emelkedéssel zárt. Londonban az FTSE 100 index 0,46 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,03 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,18 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,49 százalékos csökkenéssel, a madridi IBEX 35 index 0,39 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést.

Az olajár csökkent szerdán, amit a piacon az Egyesült Államoknak az orosz-ukrán háború befejezésére irányuló törekvéséről adott jelzéseinek tulajdonítanak. Oroszország pedig közölte, hogy a Rosneft és a Lukoil elleni szankciók nem rontották termelését. Kedden az API adatai szerint az amerikai nyersolajkészletek 4,4 millió hordóval emelkedtek, és öthónapos csúcsot értek el. Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj ára 2,42 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 59,26 dolláron, a Brent ára pedig 2,32 százalékkal ment lejjebb 63,38 dollárra.

Az arany spot jegyzése 0,08 százalékkal ment feljebb unciánként 4070,54 dollárra.

A dollárindex 0,49 százalékkal emelkedett 100,04 pontra, a november elején már érintett öt havi csúcsra. Az eurót 0,35 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1540 dolláron. (MTI)

 

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG