2p

Öt nap alatt több mint 20 százalékot esett a gáz októberi határidős árfolyama a rotterdami tőzsdén.

Folytatódik a gáz világpiaci árának esése. Az irányadónak tekintett, a rotterdami tőzsdén jegyzett  TTF típusú gáz októberi határidős árfolyama hétfő reggel immár 172 euróra esett. Ez több mint 20 százalékkal alacsonyabb szint az öt nappal korábbinál. Utoljára ennél alacsonyabb közel két hónapja, július 22-én volt a jegyzés.

A Portfolio.hu szerint több ok állhat az esés mögött:

  • Az előző héten mérséklődött az energiapiaci nyomás, miután az európai piacok számára kedvező hírek érkeztek az ukrán frontól, valamint Azerbajdzsán bejelentette, hogy az év hátralévő részében 30 százalékkal több gázt exportálna Európába, továbbá a 2023-as évben már Izraelből is beindulhat a kontinensre irányuló gázexport. Emellett Norvégia is bejelentette, hogy kész együttműködni az EU-val a stabilabb gázpiaci helyzet megteremtésében.
  • Az európai gáztárolók feltöltése is a vártnál jobban halad, emellett pedig a fogyasztást is jelentős mértékben sikerült csökkenteni az előző hónapokban.
  • Noha az Európai Unió tagállamai nem tudtak egyöntetűen megegyezésre jutni az orosz energiahordozókra - így a földgázra is - alkalmazott ársapka ügyében, a múlt héten megjelent vészhelyzeti energiaügyi csomag részletei olyan javaslatokat is tartalmaznak, melyek célja a kereslet-kínálati egyensúlytalanságok, valamint a fogyasztói terhek csökkentése.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37620 37010 38280 +2,20% 0 0 19 434 952 490 HUF 2026-04-07 17:14:49
MOL 4020 3960 4020 +1,88% 0 0 2 065 291 428 HUF 2026-04-07 17:05:19
MTELEKOM 2190 2144 2196 +2,15% 0 0 1 356 558 706 HUF 2026-04-07 17:05:45
RICHTER 12210 12080 12370 +0,49% 0 0 2 221 935 820 HUF 2026-04-07 17:14:47
OPUS 455 440 463 +3,17% 0 0 182 651 536 HUF 2026-04-07 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG