Elemzők szerint a piacok kezdenek megnyugodni, miután az elmúlt három kereskedési napon, szerte a világon, megrengette a piacokat a feltörekvő országokban kialakult eladási hullám, amely a padlóra küldte a többi között a török lírát, az orosz rubelt és több más devizát. A New York-i indexek két éve a legrosszabb hetet zárták pénteken.
Hétfőn kissé megnyugodtak a kedélyek, miután a török központi bank bejelentette, rendkívüli ülést tart. A befektetők arra számítanak, hogy a jegybank kamatot fog emelni, amit a piaci szereplők és elemzők már egy ideje szükségesnek tartanak.
A piacok emellett várják az amerikai jegybankrendszer, a Fed döntéshozó testületének kedden kezdődő ülését. A tanácskozás után szerdán, közép-európai idő szerint este nyolc órakor közlik, hogy tovább csökkenti-e a Fed a gazdaságélénkítő célú kötvényvásárlásokat. Ez azt jelentené, hogy kevesebb pénz áramolhat a felzárkózó piacokra.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A várakozásoknak megfelelően, erősödtek a főbb európai részvényindexek kedden nyitáskor.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 29350 | 29050 | 29860 | -1,15% | 0 | 0 | 12 958 278 830 | HUF | 2025-09-10 | 17:06:50 |
MOL | 2898 | 2870 | 2898 | +0,28% | 0 | 0 | 696 239 508 | HUF | 2025-09-10 | 17:05:30 |
MTELEKOM | 1870 | 1836 | 1880 | +0,86% | 0 | 0 | 633 484 490 | HUF | 2025-09-10 | 17:07:15 |
RICHTER | 10050 | 9990 | 10380 | -3,37% | 0 | 0 | 2 291 439 200 | HUF | 2025-09-10 | 17:05:27 |
OPUS | 546 | 536 | 552 | -1,09% | 0 | 0 | 171 187 109 | HUF | 2025-09-10 | 17:05:38 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elege lett az OTP-nek és társainak: Alkotmánybírósághoz fordulnak
1 perce
-
A Patriótáknál kivágta a biztosítékot Ursula von der Leyen szerdai beszéde?
12 perce
-
Még a részvényekre is rányomta a bélyegét az orosz dróntámadás
27 perce
-
Hatalmas igen az Európai Parlamenttől
38 perce
-
Benézhetünk a magyar szupergazdagok pénztárcájába – hiánypótló kutatás látott napvilágot
körülbelül 1 órája
-
Megtáltosodott a spanyol ipari termelés
körülbelül 1 órája
-
Tovább késik a magyarországi fellendülés
2 órája
Mfor.hu Top24
- Mészáros Lőrinc lekörözte Elon Muskot
- Táncra perdülhetnek a borkedvelők
- Kormányzati Tájékoztatási Központ: Orbán Viktor dublini útját az állam fizette
- Szijjártó Péter kommentálta Ursula von der Leyen drámai beszédét
- Terrortámadást füleltek le Kárpátalján
- Súlyos eszkaláció történt a lengyel légtérben, rendkívüli ülést tart aTusk-kormány
- Kiderült, minimum mennyi orosz drón repült be Lengyelországba
Részvény / Deviza / Áru
Még a részvényekre is rányomta a bélyegét az orosz dróntámadás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1120,67 pontos, 1,09 százalékos csökkenéssel 101 532,64 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
Jókedvűen indították a napot a tengerentúlon a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 16:26
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
A Magyar Telekomnak eddig nem lehet oka panaszra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,70 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
A hideg idő a részvényesek arcára fagyasztotta a mosolyt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:47
Elillant a kezdeti jó hangulat, fél 12-kor már alacsonyabban állt a budapesti tőzsdeindex a keddi záróértékénél.
Részvény / Deviza / Áru
Bárcsak a szabadban is ilyen szép idő lenne, mint a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 09:52
Körkép a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiacok szerdai nyitásáról.
Részvény / Deviza / Áru
Befuthat a New York-i gyors Budapestre is, de van egy kis bibi
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 08:42
A szerdai kereskedés emelkedéssel indulhat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint azonban kérdés, hogy a lendület kitart-e a nap végéig.
Részvény / Deviza / Áru
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 07:12
Még a keddi erős szintnél is feljebb tudott lépni a forint az uniós pénzzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru
Kamatcsökkentési várakozásra tört ki a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 06:16
A lefelé módosított foglalkoztatási adatok erősítették a piaci várakozásokat, miszerint a Fed hamarosan lazíthat, hogy így serkentse a gazdasági növekedést.
Részvény / Deviza / Áru
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 18:45
A forint tartotta magát az euróval és a svájci frankkal szemben kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,35 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 102 653,31 ponton zárt kedden.
Heti top
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő 2025. szeptember 9. 06:58
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Nemzetközi
A Patriótáknál kivágta a biztosítékot Ursula von der Leyen szerdai beszéde?
Bizalmi indítványt nyújtottak be.
12 perce
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira
2025. szeptember 10. 14:21
-
Egy amerikai rakéta, 11 halott, bizonyíték nélkül – már megint mit művelnek Trumpék?
2025. szeptember 10. 05:41
-
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. szeptember 10. 07:12
-
Pá-pá Moszkva? Nagy bejelentést tett a Mol
2025. szeptember 10. 12:58
-
Magyar Péter reagált, Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem az oroszok dróntámadására
2025. szeptember 10. 12:43
