1p
Újabb nagyon rossz napot zártak a magyar eszközök. A tőzsde nagyot esett, a forint estére mindenkori mélypontjára zuhant az euróval szemben, az OTP 2835 forintig szakadt. A hitelminősítők világosan közölték mit gondolnak Magyarországról, elemzők szerint a kormányon a sor.

Még mindig aggasztó a görög, és az olasz helyzet

A reggeli bizonytalanság után folyamatosan romlott a hangulat a magyar piacon. A hétvégi hitelminősítői közléseket megfejelte, hogy megint elromlott a nemzetközi hangulat. A befektetők fókuszában továbbra is az európai válság van. Az elmúlt hét végére határozottan javult a kockázatvállalási kedv, miután a piacok örömmel fogadták, hogy Görögországban, és Olaszországban is szakértő kormány alakul. Az örömöt azonban józan számolás követte, aminek az eredménye, hogy mindkét országban túl nagy a baj ahhoz, hogy személyi változások megváltást hozhassanak. Az olasz hozamok kritikus szinteken maradtak.

Merkel is odacsapott

Az európai kereskedésben tovább növelte az aggodalmat az újabb olasz kötvény-kibocsájtás, és Angela Merkel beszéde. A német kancellár egy pártrendezvényen azt mondta „új Európát” kell építeni, egyben utalt arra, hogy továbbra sem támogatja a mentőcsomagok feltőkésítését olyan módon, hogy azt a tagállamok kötvénykibocsájtásaiból fedezzék. Ez fokozta az európai válsággal kapcsolatos bizonytalanságot.

Egyre nagyobb a baj az európai állampapír-piacokon

Kudarcba fulladt a szlovák állampapír-aukció, és a magyar hozamok is emelkedtek miután pénteken elszálltak a szlovén hozamok is. Az európai CDS-felárak tovább emelkedtek, a magyar kifejezetten nagy mértékben. Az idegesség fokozódásával megint gyengült az euró, a dollárhoz képest több mint 100 pontot vesztett estére, az EUR/USD az 1,3620-as szint környékén mozog.

Korrigálnak az áru, és devizapiacok is

A romló nemzetközi hangulat, és az erősödő dollár megtépte a nyersanyag-árakat is. Csökkent az arany, és az olaj ára is. Reggel még mind a kettő drágult, az arany megközelítette az 1800 dolláros unciánkénti szintet, a kőolajat pedig 99 dollár körül jegyezték. Kora estére az arany 1780, az amerikai WTI kőolaj pedig 98 dollár környékére csúszott vissza.

Az amerikai kereskedést is egyértelműen az európai hírek irányítják, a vezető New York-i tőzsdemutatók enyhe pluszt mutatnak, messze nincs pánikhangulat a Wall Streeten, míg a nyugat-európai tőzsdék közül volt, amelyik 2 százalékot meghaladóan esett zárásra.

Újabb K.O. a magyar piacon, rekord mélységben a forint

A BUX csaknem 3 százalékot esett 16.452 ponton fejezte be a kereskedést. Az OTP 3.040 forinton nyitott, aztán kiemelkedő forgalomban, több mint 7 százalékkal szakadt 2.835 forintra. A MOL 0,9 százalékot esett, a MTelekom több mint 3 százalékkal gyengült, a Richter gyakorlatilag stagnált.

A forint délután megközelítette mindenkori mélypontját az euróval szemben (317,45 forint), késő délutánra jött egy kis megnyugvás, aztán este 7 óra előtt mindenkori mélypontjára, 317,70 forint fölé szaladt az EUR/HUF. A piacok napok óta egyre idegesebben figyelik a magyarországi fejleményeket. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a hétvégén két hitelminősítő is meglebegtette, hogy nemsokára tényleg a bóvli kategóriába rontja a magyar besorolást. A magyar CDS-árazás 584 bázispont környékén - idei csúcsán - mozgott ma.

 

 

Londonban nem eszik olyan forrón a leminősítést

A piaci szereplők nem feltétlenül számítottak Magyarország államadós-osztályzatainak leminősítésére két nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor's osztályzatrontás lehetőségére utaló hétvégi bejelentései előtt, de a leminősítés még elkerülhető - vélekedtek hétfői értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. A Fitch stabilról negatívra rontotta a magyar adóskockázati besorolások kilátását, az S&P pedig negatív kihatású megfigyelés alá vette Magyarországot.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az EU-bizottság minapi előrejelzése szerint Magyarország egyike lesz azon mindössze öt uniós országnak, amelyek bruttó államadósság-rátája csökken idén. A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzőinek ugyancsak hétfői helyzetértékelése szerint még elkerülhető a leminősítés, ha a magyar kormány nem terjeszti ki a devizaalapú hitelek végtörlesztésére jogosultak körét, és ha "reálisabb" növekedési előrejelzés alapján felülvizsgálja az államháztartási deficitcélokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35300 34800 35300 +1,26% 0 0 38 768 670 530 HUF 2025-12-19 17:05:22
MOL 2824 2810 2850 -0,21% 0 0 3 896 240 996 HUF 2025-12-19 17:06:06
MTELEKOM 1816 1800 1830 +0,78% 0 0 1 403 855 462 HUF 2025-12-19 17:05:22
RICHTER 9735 9575 9780 +0,57% 0 0 5 846 056 560 HUF 2025-12-19 17:14:36
OPUS 550 538 550 +0,73% 0 0 424 902 685 HUF 2025-12-19 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Karácsonyi slágertermékek: zuhantak az árak, mégsem örülhetnek a fogyasztók
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:40
Az ünnepi szezon nemcsak a szezonális termékek iránti kereslet szokásos növekedését hozza magával, hanem a fogyasztói árakra irányuló fokozott figyelmet is.
Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részvény / Deviza / Áru Hullámvasútra ültetett minket a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 10:33
A héten napról napra gyengült a forint, csütörtökön érte el mélypontját, utána korrigált, de így is gyengébben zárt, mint ahol nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Giganagyságú OTP-részvényt vásárolt valaki
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:38
Egy ismeretlen személy hatalmas összegért cserébe vásárolt OTP-részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Jókedvűen mentek el aludni az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:10
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Joggal álmodik bejgliről a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:40
A magyar fizetőeszköz erősödni tudott péntek estére a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedvező hangulatban szállt csúcsra az OTP
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:20
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 858,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 110 405,74 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám után pluszban nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:59
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Telekom vezeti a délutáni erősödést a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy az optimizmus, és ez veszélyes lehet
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:17
A Bank of America felmérése szerint az alapkezelők több mint három és fél éve nem voltak ennyire optimisták a piaccal kapcsolatban. Hogy miért? A rég várt soft landing, vagyis „puha landolás” ismét közelinek tűnik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG