1p
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az előzetes közléseknek megfelelően kifizette azokat a Rába-részvényeseket, akik felajánlották a papírokat az államnak. A tranzakcióra azután kerülhetett sor, hogy az Európai Bizottság rábólintott az állami vagyonszerzésre.

A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint az MNV átutalta a részvényesek által felajánlott Rába-papírok ellenértékét a tulajdonosoknak. Az ajánlattevő magyar állam a 9.925.829 darab részvényt szerzett meg, amely a tranzakció zárásakor összesen 76,79%-nyi szavazati jogot biztosít. Közben továbbra sem tudni pontosan, hogy mi volt a hosszú távú stratégiai célja az államnak a részesedés megszerzésével.

Korábban hadiipari megrendelésekről, illetve több multicéggel való együttműködésről is szóltak hírek, azonban több elemző szerint más is lehet a háttérben. Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a vállalat hat évre szóló beszállítói jogot a Suzuki ülésrendszerekért felelős Magyar Toyo Seat Kft.-től. Az új járműtípusba beépítendő ülésvázakat, -huzatokat és fejtámhuzatokat a móri üzem szállítja. A termékek különlegessége, hogy kartámaszos, dísztűzött változatban is készülnek.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton kijelentései miatt zuhan a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:46
Újabb, jelentős gyengülés.
Részvény / Deviza / Áru Nem betiltják a kriptókat Magyarországon, csak kisgömböcösítik?
Eidenpenz József | 2025. december 23. 10:54
Egy, a piacon eddig ismeretlen hazai vállalkozás validálhatja, azaz ellenőrizheti a kriptovaluták átváltását Magyarországon – miközben több multi kivonult az országból. Hogy ez hogyan fog kinézni a gyakorlatban, az még nem világos, de alapos ellenőrzés várható. Jönnek a magyar blokklánc-nyomozók.
Részvény / Deviza / Áru Új rekordot döntött az arany ára
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 09:53
Vegyesen, csekély változással, többségében indexcsökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Kis emelkedés nyitáskor a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 09:16
A hét utolsó kereskedési napja.
Részvény / Deviza / Áru Elégedetten csettint, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 07:43
Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG