2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emelkedéssel indult a hét.

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,02 pontos emelkedéssel, 101 262,89 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött, számolt be az MTI. 

 

Kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 28 740 forintnál húzódik a következő ellenállási szint, míg 28 100 forintnál támasz látható. Az OTP folytatta a saját részvény vásárlásokat, a társaság a pénteki kereskedésben 51 ezer részvényt vásárolt, az átlagár 28 635 forinton alakult.

Árfolyam

Pénteken az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,56 százalékkal 28 690 forintra nőtt, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki. A Richter a 30 napos mozgóátlag felett zárt, amely 10 142 forintnál támaszt jelent, míg a következő ellenállás az 50 napos mozgóátlag 10 242 forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,69 százalékkal 10 200 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A Mol meghatározó ellenállási szinteken lépett át 3018, majd 3043 forintnál, utóbbi rövid távú támaszt képez, a következő fontosabb akadály pedig 3100 forintnál látható.

Pénteken a Mol 30 forinttal, 0,99 százalékkal 3050 forintra erősödött 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján az 50 napos mozgóátlag jelent támaszt 1764 forintnál, míg a 30 napos mozgóátlag 1782 forintnál ellenállást képez. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1772 forintra csökkent, forgalma 376,8 millió forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 672 801 500 HUF 2026-11-03 16:25:46
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 343 670 543 HUF 2026-11-03 16:25:28
MTELEKOM 2904 2860 2910 +0,97% 2906 2910 842 550 096 HUF 2026-11-03 16:23:53
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13000 917 448 320 HUF 2026-11-03 16:25:21
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG