A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel 60 620 ponton zárt pénteken. Az év utolsó tőzsdei kereskedési napján végig a sereghajtók között volt a BUX index Európában, de a forgalom az ilyenkor szokásosnak megfelelően alacsony volt (nem érte el a 4,5 milliárd forintot), máshol sem voltak jelentős elmozdulások - az egyetlen kivétel Szófia, ahol a Sofix index 3 százalék fölötti mértékben erősödött.
Budapesten a bluechipek közül csak a Magyar Telekom tudott erősödni, ezzel éves csúcson zárja 2023-at. A Mol tegnapi értékét tartotta meg, az OTP fél százalékkal kevesebbet ért záráskor, mint csütörtökön. A Richter 0,2 százalékot veszített értékéből.
A forint egész nap szűk sávban ingadozott: az euró a nap során 382 körül volt a legolcsóbb, valamivel 383 forint fölött a legdrágább. A péntek esti 382,5 körüli jegyzés szinte teljesen megegyezik a csütörtök esti árfolyammal.
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





