2p
Csökkenő forgalom mellett másfél százalék felett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül mindössze egynek esett az árfolyama.

A BUX egy hét alatt 1,56 százalékkal 274,82 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 894,33 ponton állt. A heti forgalom 30,8 milliárd forint volt, míg az előző héten 55,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

Napról napra

Hétfőn a magyar piac szembe ment a külföldi trenddel, és emelkedéssel zárt. Európában általános profitrealizálási hullám uralkodott. Az Alibaba kínai internetes kereskedelmi cég részvénykibocsátása óta lassú pénzkiáramlás volt megfigyelhető a kockázatosabb eszközökből. A vezető részvények közül az OTP jól teljesített, közel 2 százalékkal emelkedett.

Kedden a kereskedés záró szakaszában nagy ármozgások és élénk forgalom volt, aminek következtében a Mol és a Richter a napi minimumán, míg a Magyar Telekom és az OTP a napi maximuma közelében zárt. A negyedév utolsó napján szokásosnak mondhatóak az ilyen nap végi ármozgások.

Szerdán a magyar piacot hasonlóan a nemzetközi tőzsdékhez, kivárás jellemezte. Mindez az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtti befektetői visszafogottságot tükrözte. A forgalom a keddi felére - 4,7 milliárd forintra - esett, míg a BUX mintegy 70 ponttal emelkedett.

Csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnökének sajtótájékoztatóját várták a piaci szereplők. Az elnök beszéde után nem enyhültek a deflációs félelmek, illetve a világgazdaság lassulásától tartva folytatódott a szerdán elindult profitrealizálás. A nemzetközi hangulat lehúzta a BUX-ot is, de a legnagyobb pofont az OTP kapta, a bankpapír 3 százalékos mínuszban zárt.

Pénteken nagyon alacsony (2,7 milliárd forintos) forgalom mellett, enyhén, 1 százalékkal emelkedett a BUX index. A pozitív amerikai munkapiaci adatok hatottak az amerikai tőzsdére, miközben a német tőzsde - a német egyesítés 24. évfordulója miatt - zárva tartott. Így mindössze annyi történt a BÉT-en, hogy a csütörtökön eladott OTP és Mol papírokat visszavették, így ezeknek az árfolyama növekedett legjobban.

Így teljesítettek a bluechipek:

Részvény Változás (%) Változás (Ft) Záróár
Mol -0,50 -60 11 940
Magyar Telekom +3,4 +12 365
Richter +1,25 +49 3 955
OTP +3,03 +121 4 110

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG