2p

Ötmillió részvény kerülhet az Opus Global tulajdonába a február végi aukción.

Várhatóan mintegy 5 millió részvényt vehet meg az Opus Global Nyrt. a február 29-i sajátrészvény-visszavásárlási aukcióján – mondta el a Trend FM Prémium Kategória című műsorában pénteken Németh Krisztián, az Opus Global Nyrt. társaságirányítási igazgatója.

Az igazgató az aukcióval kapcsolatban hangsúlyozta: minden befektetési szolgáltató csatlakozhat, az Opus ugyanis azt szeretné, ha a tranzakcióban minél szélesebb körben részt tudnának venni a részvényesek. A részvényeseknek érdemes hamar felkeresni a szolgáltatójukat, hiszen nem lehet mindenhol automatikusan online csatlakozni az aukcióhoz, így érdemes lehet előre tájékozódni az adott szolgáltató feltételeiről. Aki tehát szeretne részt venni az aukción, vegye fel a kapcsolatot a befektetési szolgáltatójával, és előre tisztázza, hogy milyen feltételekkel tudja ezt megtenni.

Németh Krisztián külön kiemelte, az aukcióban a legalacsonyabb áron beadott ajánlatok teljesülnek először, és addig mennek felfelé, amíg a feltételek engedik.

Felső korlátot az ár, és a részvény darabszám is jelenthet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy összesen 10 százaléknyi saját részvénye lehet a társaságnak. Jelenleg 7 százaléknyi részvényt birtokolnak - 1 százalék nagyjából 7 millió részvényt jelent - így akár 21 millió részvényt is vehetne a cég. A jelenlegi árfolyamot és a 2 milliárd forintos maximális összeget figyelembe véve azonban valószínűleg inkább 5 millió részvény lesz, amit a társaság megvásárol.

Fontos még, hogy

a február 28-i záró árat 30 százalékkal sem pluszban, sem mínuszban nem haladhatja meg az aukciós ár, a maximumárat részvényenként 489 forintban határozták meg.

Medgyesi Attila csoportirányitási vezérigazgató-helyettes az aukcióval kapcsolatban azt emelte ki, hogy a cég menedzsmentje folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, de a jelenlegi helyzetben úgy döntöttek, hogy a részvényesi értékteremtés egyik legjobb módja, ha az OPUS GLOBAL Nyrt. a saját részvényeit vásárolja vissza.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32440 32180 32550 +0,75% 0 0 13 926 561 660 HUF 2025-11-13 17:05:27
MOL 3062 3024 3110 -0,71% 0 0 3 551 790 926 HUF 2025-11-13 17:05:29
MTELEKOM 1762 1758 1804 -2,11% 0 0 1 221 157 758 HUF 2025-11-13 17:07:37
RICHTER 9835 9755 9915 -0,56% 0 0 2 049 196 695 HUF 2025-11-13 17:06:39
OPUS 527 527 534 -0,57% 0 0 105 808 926 HUF 2025-11-13 17:08:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Sarokba húzódott a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 06:16
Gyengült az amerikai tőzsde a csütörtöki zárásban.
Részvény / Deviza / Áru Ma sem lehet okunk panaszra a forintnál
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:54
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot villantott a parketten az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,75 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 108 213,63 ponton, új csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:55
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen időben a részvények is kuckózni akarnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után kismértekben emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Letette a kagylót a Telekom a délelőtti kereskedésben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 11:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,06 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Még több bitcoint akar befalni a telhetetlen kisgömböc
Eidenpenz József | 2025. november 13. 10:01
Bár a kriptópiacon leült a hangulat, egy vevő rendíthetetlenül veszi a bitcoint, sőt még növelte is a szokásos mennyiséget. A Strategy stratégiája egy egész iparágat hozott létre, amelynek azonban gyorsan le is áldozott, és mostanában inkább az általuk jelentett erős fertőzésveszélyről vitatkoznak a szakemberek. Több mint 200 tőzsdei részvénytársaság foglalkozik pusztán kriptók gyűjtögetésével.
Részvény / Deviza / Áru Budapest enyhe csökkenéssel nyit, a pozitív európai hangulat ellenére
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 09:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,06 pontos csökkenéssel, 108 148,82 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A forint még mindig durmol, nem tudja mi történt az éjjel
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:58
A magyar fizetőeszköz árfolyama csak csekély mértékben mozdult el csütörtök reggelre a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A Goldman és az UnitedHealth rekordra röpítette a Dow-t
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 06:41
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG