2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Felemásan sikerült a nap a vezető részvényeknek, legjobban a Magyar Telekom tudott erősödni. 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 447,78 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 109 379,24 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest – írja az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a nemzetközi hangulat romlásával magyarázta a csökkenést, noha a nyitást követően egy ideig még jól alakult a kereskedés. A Molra céláremelés érkezett, és valószínűleg az is jót tett az árfolyamának, hogy sajtóértesülések szerint megvásárolhatja a szerbiai NIS olajfinomítót. Az OTP megközelítette az elemzői célárakat, ezért dönthetett a részvényesek jelentős része az eladás mellett – magyarázta a gyengülést Czibere Ákos.

  • A Mol 12 forinttal, 0,41 százalékkal, 2912 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 1,31 százalékkal, 34 000 forintra csökkent, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,14 százalékkal, 1774 forintra nőtt, forgalma 467,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal, 9795 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

Így zárt Nyugat-Európa

A londoni FTSE-100 mutató 0,02 százalék, a frankfurti DAX-index 0,22 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalék erősödéssel zárt. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,10 százalékkal süllyedt. Hálaadás ünnepe miatt csütörtökön nem volt kereskedés az amerikai tőzsdéken, ahol pénteken a szokásnál korábban, 19 órakor zárnak a börzék. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 19 centtel (0,30 százalékkal), 62,73 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése 4188,50 dolláron állt unciánként, 0,33 százalékos (13,80 dolláros) gyengüléssel. Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, decemberi jegyzésében 1,15 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 29,03 eurón zárt. A gázjegyzés három hónapja 32,88 eurón, egy éve 41,98 eurón, két éve 42,91 eurón zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 41700 43450 +2,87% 42950 42970 13 687 317 480 HUF 2026-11-04 14:57:36
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 5090 5100 2 123 715 785 HUF 2026-11-04 14:56:29
MTELEKOM 2904 2886 2950 -0,89% 2902 2910 938 814 754 HUF 2026-11-04 14:56:39
RICHTER 12990 12910 13120 -0,08% 12980 12990 1 420 445 180 HUF 2026-11-04 14:54:10
OPUS 205 194 211 +4,17% 205 206 38 710 641 HUF 2026-11-04 14:57:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG