Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint a nap legfontosabb eseménye lesz a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, amelyen 10 bázispontos csökkentést várnak az elemzők. Hozzátette, hogy ezzel elérhetjük a kamatcsökkentési ciklus alját.
A Mol részvények árfolyamára szerinte inkább semleges hatása van azoknak a hétfői híreknek, miszerint egy későbbi időpontra halasztották a keddre kitűzött találkozót a horvát kormány és a Mol illetékesei. Ezért nem várható jelentős elmozdulás az olajipari részvények árfolyamában.
Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szintén kiemelte az MNB kamatdöntő ülését. Nagy kérdésnek nevezte azonban, hogy milyen jelzést ad a jegybank a jövőre vonatkozóan.
Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője azt írta: az amerikai indexek reggel Európában is optimista nyitást indukálnak, így a BÉT-en is jobb lehet a hangulat, ami talán a múlt héten sokat eső OTP részvényekre lehet a legnagyobb hatással ma.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41240 | 40250 | 41390 | +0,10% | 0 | 0 | 26 695 999 950 | HUF | 2026-11-06 | 17:07:37 |
| MOL | 4816 | 4812 | 4980 | -3,33% | 0 | 0 | 4 895 307 706 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:29 |
| MTELEKOM | 2902 | 2822 | 2940 | +1,11% | 0 | 0 | 3 155 050 676 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:13 |
| RICHTER | 12870 | 12820 | 12980 | -0,77% | 0 | 0 | 3 832 400 580 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:07 |
| OPUS | 208 | 200 | 212 | +3,99% | 0 | 0 | 62 047 090 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:25 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
5 órája
-
Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
5 órája
-
Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
6 órája
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
6 órája
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
7 órája
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
7 órája
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
8 órája
Mfor.hu Top24
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Vitézy Dávid bejelentett, ünnepelhetnek a Balaton északi partján
- Nocsak: új párt alakulhat Magyarországon, egykori pártelnök próbálkozna új színekben
- Túl korán örül Európa Trump megsemmisítő vereségének? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Részvény / Deviza / Áru
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru
Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru
Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru
Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru
Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A banki utalások közel 80 százaléka illetékmentes lehet januártól
16:55
-
Akár 200 ezer forintot is összeszedhet két hét alatt, aki most vállal munkát
15:49
-
Elszabadulhat a munkahelyi AI-használat
14:56
-
Váratlan oldalról támadható a drogériai árrésstop
12:58
-
Elszáll Trump agya a választási vereség miatt?
11:51
Turizmus Online cikkei
-
Krakkói merénylet: turistákkal zsúfolt történelmi téren nyitott tüzet a támadó
17:15
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
2026. november 8. 15:54
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
2026. november 8. 16:38
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2026. november 8. 11:06
A magyar külügy is megszólalt. 


