2p

A forint árfolyama újabb történelmi mélypontra gyengült az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,95 százalékos csökkenéssel, 38 718 ponton zárt kedden. 

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta: átlag alatti forgalom mellett, negatív hangulatban zajlott a kereskedés. A vezető részvények ára esett, a csökkenést a Telekom és az OTP vezette, a nemzetközi befektetők hangulata negatív - tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 0,65 százalékkal 2454 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1,83 százalékkal 8050 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,43 százalékkal 281,5 forintra gyengült, forgalma 70,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 0,06 százalékkal 7820 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3544 ponton zárt kedden, ez 0,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Újabb mélyponton a forint. Forrás: Investing.com
Újabb mélyponton a forint. Forrás: Investing.com

A forint árfolyama újabb történelmi mélypontra gyengült az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A hétfői mélyrepülést után kedden az inflációs adatok megjelenését követően is folytatta a negatív szériáját, így a délutáni órákban mindhárom vezető fizetőeszközzel szemben új mélységi rekordot állított be a hazai fizetőeszköz árfolyama. 

Újabb mélypontok: egy euróért 430,090 forintot, a dollár egységéért 443,20 forintot, míg a svájci frankért 444,264 forintot kértek a nemzetközi devizakereskedelemben. 

Az aktuális árfolyamok megtekintéséhez, kérjük, kattintson az alábbi gombra:

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 40560 41690 +3,25% 41610 41620 20 075 495 620 HUF 2026-10-12 16:17:45
MOL 4984 4810 5055 -1,40% 4982 4990 2 954 675 800 HUF 2026-10-12 16:17:26
MTELEKOM 2536 2526 2562 -1,01% 2536 2538 547 402 610 HUF 2026-10-12 16:17:31
RICHTER 12290 12290 12440 -0,49% 12290 12300 328 923 810 HUF 2026-10-12 16:17:16
OPUS 237 235 254 -5,95% 237 237 17 683 642 HUF 2026-10-12 16:17:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG