<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 979,65 pontos, 2,48 százalékos emelkedéssel, 40 481,51 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyamok és grafikonok

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BUX emelkedését elsősorban az OTP erősödésével magyarázta. A bank részvényeinek értéke a keddi alapkamat-emelést követően kezdett nőni, a forint árfolyamára ugyanakkor alig hatott a jegybanki döntés - mondta Török Lajos az MTI-nek..

  • A Mol 80 forinttal, 2,75 százalékkal 2992 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 332 forinttal, 3,94 százalékkal 8750 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,76 százalékkal 325,50 forintra csökkent, forgalma 143,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,87 százalékkal 7090 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vételi ajánlat eladási ajánlat forgalom dátum idő
OTP 9342 9338 9580 -1,87% 9338 9342 3 660 925 652 Ft 2022-08-12 16:38:25
MOL 2916 2886 2956 -1,29% 2900 2916 1 119 101 896 Ft 2022-08-12 16:38:04
MTELEKOM 321 318 321 +0,78% 319 321 28 122 994 Ft 2022-08-12 16:36:29
RICHTER 8115 8045 8230 +0,62% 8115 8135 461 220 640 Ft 2022-08-12 16:38:28
OPUS 153 152 155 -0,52% 153 153 7 501 496 Ft 2022-08-12 16:03:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Részvény / Deviza / Áru Erős a forint, fordulat előtt az arany, új többségi tulajdonosa lesz az egyik utolsó brókercégnek
Eidenpenz József | 2022. augusztus 12. 12:22
Az európai tőzsdék hangulata jó, de kicsik a mozgások, a BUX és az OTP stagnál, a forint erősödik. Az arany és vele az aranybányák több elemző szerint is komoly fordulat előtt állhatnak. A világ legnagyobb vagyonkezelője mostantól intézményi ügyfeleinek bitcoin-kitettséget is kínál. Szívmelengető OTP-célár érkezett.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudja a forint, merre induljon péntek reggel
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 12. 07:37
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 11. 17:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,04 százalékos emelkedéssel, 44 148 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Remekelt az OTP, hát már semmi sincs biztonságban a kormányoktól?
Eidenpenz József | 2022. augusztus 11. 12:14
A magyar tőzsdén az OTP tud csak emelkedni a vártnál sokkal jobb gyorsjelentés nyomán, volt 9600 forint felett is, de lehet, hogy megáll egy időre. A forint is stabil, pedig már az MNB is évi húsz százalékos inflációt emleget. A kriptodeviza-piac emelkedik, de közben rettentően aggódnak az amerikai kormány beavatkozása miatt.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott számokat közölt a OTP, de rengeteg pénzt vesz el tőlük az állam
Király Béla | 2022. augusztus 11. 10:31
Remek számokat közölt csütörtök reggel az OTP, a bankcsoport a kamat-, a díjbevétel és a nettó eredmény sorokon is rekordot ért el. A folyamatokról Bencsik László vezérigazgató-helyettes számolt be, aki elmondta, az egyedi tételek 208 milliárd forinttal csökkentették az első félévben a bank eredményét.
Részvény / Deviza / Áru Örülhetnek az euróváltásra készülők
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 11. 07:54
A hazai fizetőeszköz ma reggelre is megőrizte tegnapi erejét.
Részvény / Deviza / Áru Erős nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 10. 17:51
Egész Európában jó volt a hangulat, a BÉT-en különösen. 
Részvény / Deviza / Áru Tesla-részvényektől szabadult Elon Musk
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 10. 13:37
A Tesla vezére több milliárd dollár értékben adott el részvényeket, hogy elég forrás álljon rendelkezésére a Twitter felvásárlásával kapcsolatos jogi vitában elszenvedett vereség esetére.
Részvény / Deviza / Áru 401 is volt az euró, szándékos vagy véletlen a Barátság szüneteltetése?
Eidenpenz József | 2022. augusztus 10. 12:04
Az olajszállítások elmaradása tegnap a mélybe küldte a BUX indexet, ma viszont ennek nagyobb részét visszanyeri, miután a probléma megoldódni látszik. A forint nagyot gyengült, 401 felett is járt az euró, de azután szintén visszakozott. A Telekom eredménye a vártnál jobb lett. Betiltottak egy kriptodeviza-titkosító platformot az USA-ban.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdjünk a megtakarításainkkal ekkora infláció mellett?
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 10. 10:14
Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van az infláció, Magyarországon júniusban már megközelítette a 12 százalékot. A piacokon pedig már megkezdődött a recesszió beárazása, a negatív hírek ellenére azért lehet a mostani helyzettel is mit kezdeni - igaz, indokolt az óvatosság a K&H alapok kezelője szerint.
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG