A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,19 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 18 749,34 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: csendes napot zárt csütörtökön a tőzsde, a forgalom sem volt túl nagy. A befektetők figyelmének középpontjában a skót népszavazás áll, emiatt a piac kivár - közölte a szakértő.
A Mol 35 forinttal, 0,28 százalékkal 12 460 forintra csökkent, 978,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,54 százalékkal 4459 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,85 százalékkal 372 forintra esett, forgalma 2,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 8 forinttal, 0,20 százalékkal 4093 forintra nőtt, a részvények forgalma 438,0 millió forintot ért el.
Csendes napot zárt a tőzsde, mindenki kivár, feszült a figyelem a skótok miatt.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 30710 | 30580 | 30970 | -0,84% | 0 | 0 | 8 795 672 590 | HUF | 2025-08-21 | 17:14:47 |
MOL | 3008 | 3000 | 3016 | +0,07% | 0 | 0 | 1 376 551 748 | HUF | 2025-08-21 | 17:05:16 |
MTELEKOM | 1980 | 1966 | 1994 | -0,20% | 0 | 0 | 614 610 298 | HUF | 2025-08-21 | 17:05:19 |
RICHTER | 10750 | 10620 | 10750 | +0,09% | 0 | 0 | 1 886 864 980 | HUF | 2025-08-21 | 17:08:32 |
OPUS | 581 | 581 | 588 | -0,85% | 0 | 0 | 52 863 341 | HUF | 2025-08-21 | 17:05:29 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fény derült a rejtélyre? Letartóztattak egy ukrán férfit az Északi Áramlat felrobbantása ügyében
17 perce
-
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
körülbelül 1 órája
-
Egyre nagyobb bajban Ukrajna: áttörhettek az oroszok a régóta ostromolt Pokrovszknál
2 órája
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2 órája
-
Jó kezdés után negatívba fordult a pesti tőzsde
3 órája
-
Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
3 órája
-
Zelenszkij szerint kávéfőzőgépeket gyártottak abban a munkácsi üzemben, amit kilőttek az oroszok
4 órája
Mfor.hu Top24
- Nem hisz majd a szemének, ha meglátja, milyen erős lett a forint hirtelen
- Leszállt a NAV Gattyán György cégéről, ezért végre bezárhatták
- Megszólalt Sulyok Tamás a Munkács elleni orosz légicsapásról
- “Sumák, sunyi gátlástalanság” – nagyon kiakadt egy ellenzéki politikus az augusztus 20-i péterezésen
- MNB-botrány: még mindig derülnek ki újabb részletek
- Augusztus 20: 48 embert kellett kórházba vinni
- Nagyon rossz hírt kapott Kijev a kelet-ukrajnai frontról
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 16:46
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Jó kezdés után negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 15:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP- és a Richer-papírok is kevesebbet érnek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Hat okból nem élhet évi száz százalékos hozamból
Eidenpenz József | 2025. augusztus 21. 10:21
A kriptovaluták óriási lehetőségeket és bukásokat is rejtenek. Ezek közé tartoznak a DeFi-szektor mostanában kimagasló hozamai is. A három számjegyű értékeket azonban erős fenntartásokkal kell kezelni, mert gyakran nem fenntarthatók, különleges esetekre vonatkoznak, vagy esetleg nem is igazak.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:41
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint hirtelen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 07:30
Erősödött kissé reggelre a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 06:32
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 16:18
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
A nyugat-európai tőzsdék egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 10:01
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. Londonban a FTSE index 0,20 alapos, a frankfurti DAX index 0,85 gyakorlat, a CAC-40 index pedig0,59 gyakorlat gyengült a kereskedés kezdetén.
Részvény / Deviza / Áru
Csak a kínaiak tudják tartani a lépést az ausztrálokkal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 09:12
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdeindexek szerdán.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő 2025. augusztus 17. 06:21
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Fény derült a rejtélyre? Letartóztattak egy ukrán férfit az Északi Áramlat felrobbantása ügyében
Az Oroszországot és Németországot összekötő gázvezetékpárt még 2022 őszén robbantották fel.
17 perce
Részvény / Deviza / Áru
Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Egyre nagyobb bajban Ukrajna: áttörhettek az oroszok a régóta ostromolt Pokrovszknál
Az orosz hadsereg állítólag áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Amit soha nem fog tudni a mesterséges intelligencia
16:04
-
A vártnál jobb eredményt ért el a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége
15:03
-
Bécs nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, sok magyart érdekelhet, rengeteg ingyenes program lesz
14:02
-
A globális autópiac drámai átalakulása folyik
13:01
-
A kormány és a MOL közös keringője a Barátság kőolajvezeték körül
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra
10:10
-
Festői szépségű hazai tó a nyíltvízi úszóverseny helyszíne
10:10
-
Elhunyt a hazai vendéglátás egyik ismert szereplője
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
2025. augusztus 21. 10:05
-
Munkácsi orosz rakétatámadás: megszólalt a magyar államfő
2025. augusztus 21. 09:30
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
2025. augusztus 21. 05:49
-
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
2025. augusztus 21. 12:31
