1p
Megint esni kezdtek a tőzsdék az átmeneti erősödés után, miután kiderült, hogy az amerikai gazdaság mégsem teljesített olyan jól a harmadik negyedévben, mint korábban közölték. Korábban javította a hangulatot, hogy a legnagyobb hitelminősítők nem tervezik az amerikai besorolás rontását, annak ellenére, hogy a kongresszus szuperbizottsága kudarcot vallott a kiadáscsökkentés tervének kidolgozásában. (A cikk folyamatosan frissül.)

18:30

Érdemi változás nincsen, hacsak az nem, hogy egyelőre kissé enyhült a feszültség a Wall Streeten, miután az IMF közölte, hogy további lépéseket tesz afelé, hogy könnyebben tudja növelni a likviditását. Az olaj ára 98 dollár fölé ment, de az arany ára maradt 1700 dollár környékén. A vezető New York-i indexek elenyésző veszteséget mutatnak.

A forint piacán úgy tűnik egyelőre tényleg megállt az esés, az eurót 305 forinton jegyzik.

15:50

A kezdeti esést egyelőre megnyugvás követte, az amerikai indexek hamar lerázták magukról a mínuszokat,és nincs határozott irány Európában sem. A befektetők most arra hivatkoznak, hogy a 2 százalékos amerikai GDP még mindig a leggyorsabb ütem 2010 negyedik negyedéve óta.

Korrigálnak a nyersanyagok is, az aranyat 1700 dolláron, az olajat 98,5 dolláron jegyzik. A hangulat javulása miatt megint gyengül a dollár, az EUR/USD 1,3522.

14:40

Rontotta a befektetői kora délután, hogy jelentősen lefelé módosították az amerikai GDP harmadik negyedéves számát. A második felülvizsgálat szerint az USA bruttó hazai terméke mindössze 2 százalékkal nőtt július, és szeptember között, az első közlésben szereplő 2,5 százalék helyett. Ez sokkal durvább csökkenés, mint amekkorát az elemzői közösség várt. A jelentős eredményrontás főleg a raktárkészletek vártnál alacsonyabb szintjének köszönhető. A harmadik egyedévben ezek értéke 8,5 milliárd dollárral csökkent, miután már az azt megelőző negyedévben is több, mint 39 milliárd dollárral zuhant. A vállalati profitok összértéke is jelentősen mérséklődött, 39,8 milliárd dollára, a megelőző időszaki 61,2 milliárdról. Módosították a külkereskedelem számait is. Az export a korábban bejelentett 4 százalék helyett 4,3 százalékkal nőtt, a behozatal számát viszont jelentősen vissza kellett vágni, ugyanis mégsem 1,9 százalék, hanem csak 0,5 százalék volt a harmadik negyedévben az Egyesült Államokban.

Korábban még javult a piaci hangulat a tegnapi általános zakó után. Ennek előzménye, hogy a tegnapi amerikai piaczárás után az amerikai kongresszus „szuperbizottságának” tagja elismerte, hogy nem jutottak egyezségre a következő 10 évre tervezett kiadás - csökkentésről. Ennek ellenére a Moody’s, és az S&P hitelminősítő közölte, hogy emiatt egyelőre nem tervezi az amerikai besorolás rontását. A Fitchről pedig azt tudni, hogy a hónap végéig felülvizsgálja az Egyesült Államokról érvényben tartott hivatalos véleményét.

Az amerikai GDP – adat közzététele után azonnal újabb eladói hullám indult a részvénypiacokon, mínuszba került Európa, és lefordultak az amerikai határidős indexek. Ismét gyengül az euró, és erősödik a dollár, miután a befektetők kerülni kezdték a kockázatot. Az EUR/USD ismét 1,35 alatt van.

A nyersanyag – piacokon nincsen nagy mozgás a tegnapi szakadás után. Az arany 1700 dollár alatt maradt, a kőolaj ára visszakúszott 97 dollár fölé.

A budapesti tőzsde is küzd a pluszokért, a BUX stagnál, az OTP egyelőre tartja 1 százalék körüli előnyét, még mindig a 3000 forintos szintért harcol. A forint gyengült reggel óta, az eurót 307 forinton jegyzik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG