2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője részben a nemzetközi hangulattal magyarázta a hétfői emelkedést, ugyanis a nyugati tőzsdék is hasonlóképp zártak. A BÉT-en kissé árnyaltabb a helyzet, ugyanis a forgalom alacsony maradt, a BUX rekordja az OTP erősödésének köszönhető. A bank részvényeinek forgalmát egy újabb céláremelés lendítette föl a hét első kereskedési napján, a többi nagy kibocsátó árfolyama ugyanakkor nem nagyon mozdult el a nyitáshoz képest - tette hozzá Czibere Ákos.

  • A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3020 forintra csökkent, 713,7 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,99 százalékkal 18 445 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,22 százalékkal 927 forintra nőtt, forgalma 50,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9345 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46150 46130 46390 +0,04% 46140 46150 1 154 762 160 HUF 2026-08-12 10:29:14
MOL 4838 4826 4890 -0,12% 4836 4838 958 589 188 HUF 2026-08-12 10:30:30
MTELEKOM 2620 2610 2642 0,00% 2620 2622 200 625 852 HUF 2026-08-12 10:29:58
RICHTER 12900 12750 13080 -1,07% 12860 12900 918 092 860 HUF 2026-08-12 10:30:29
OPUS 353 351 361 -2,49% 353 360 8 949 727 HUF 2026-08-12 10:18:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy régi történet… (Nvidia és a gazdaság élénkítése)
Miró József | 2026. augusztus 12. 10:33
Az Nvidia megállapodásokat kötött a Wall Street legnagyobb pénzügyi szereplőivel egy 500 milliárd dolláros fejlesztési alap létrehozásáról. Az Erste Befektetési Zrt. elemzése.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 09:41
A keddi záró értékéhez képest alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 07:35
Kissé erősödött a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 06:28
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 19:27
Többségében gyengült kedden a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedik a Mol a mezőnyből Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,44 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:08
Határozottabbá vált a nyitáskor még visszafogott növekedés a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 10:58
Ép ésszel felfoghatatlan tőkére tettek szert, megint.
Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG