3p
Az Equilor szerint rendkívül jól szerepelt a magyar részvénypiac a héten: hiába romlott nemzetközi befektetői hangulat, a BUX index így is új történelmi csúcsot ért el. Különösen az OTP szerepelt jól, a bankpapír árfolyama átlépte a 10 000 forintos szintet, de Richter is szépen emelkedett.

Rendkívüli szereplés

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX pénteken 36 969,15 ponton fejezte be a kereskedést, ami 156,91 ponttal, 0,43 százalékkal magasabb az előző heti értékénél. A héten a részvénypiac forgalma 43,106 milliárd forint volt az előző heti 43,169 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama a Mol kivételével emelkedett.

Az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzése szerint rendkívül jól szerepelt a hazai részvénypiac, az ismét megromló nemzetközi befektetői hangulat ellenére is új történelmi csúcsot ért el a BUX index. 

Kilőtt az OTP és a Richter

A vezető részvények közül különösen az OTP szerepelt jól, a bankpapír árfolyama átlépte a 10 000 forintos szintet, az emelkedést segítette, hogy a rendkívül kedvező gyorsjelentés után több külföldi elemzőház és bank is megemelte az OTP-re vonatkozó célárfolyamát, az HSBC 8930 forintról 12100 forintra, a UBS pedig 9 500 forintról 11 100 forintra.


A Mol a hét elején kisebb negatív korrekciót hajtott végre, de sikerült 22 850 forint felett maradnia, melyet a vártnál kedvezőbb gyorsjelentés óta tart az olajtársaság jegyzése. 

A Richter piacán folytatódott a pozitív korrekció a másfél hónapos árfolyamcsökkenés után, a vevők megjelenésében jelentős szerepe volt a rubel erősödésének, hiszen a vállalat bevételeinek egy része Oroszországból származik, így ez a folyamat kedvező hatással lehet az eredményre. 

A Magyar Telekom kereskedése meglehetősen egyhangú volt a héten, a részvényre vonatkozó célárfolyamát hétfőn megemelte az HSBC 580 forintról 590 forintra, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a 475-478 forint között korábban kialakult ellenállási zónát áttörje az árfolyam.

Így telt a hét

A héten a blue chipek közül a legnagyobb mértékben a Richter erősödött, 1,39 százalékkal, a gyógyszergyári papír a pénteki kereskedést 6550 forinton fejezte be, heti forgalma meghaladta a 7,8 milliárd forint forgalmat.

Az OTP 10 030 forinton zárt pénteken, a bankpapír árfolyama 0,30 százalékkal erősödött a héten, a heti forgalma meghaladta a 20,1 milliárd forintot. A Mol 0,64 százalékkal gyengült a héten, az olajipari papír pénteken 23 150 forinton zárt, heti forgalma több mint 6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 474 forinton zárt pénteken, árfolyama 0,64 százalékkal erősödött a héten, a heti forgalma 1,1 milliárd forintot tett ki. 

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2894,20 ponton zárt pénteken, 128,73 ponttal, 4,65 százalékkal magasabban az előző heti értékénél.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG