2p

A szeptemberben bejelentett vásárlásról a 4iG a tőzsde honlapján tájékoztatott.

Az akvizícióval 4iG célja fejlesztési erőforrásainak és kompetenciáinak szinergikus bővítése. Az INNObyte többségi tulajdonának megszerzése nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a tőkepiaci társaság a Fintech, az Ipar 4.0, a Mesterséges Intelligencia-fejlesztés és Blockchain területeken piacvezető státuszt szerezzen - írták akkor.

Jászai Gellért kezében van az informatikai cég (forrás:4iG)
Jászai Gellért kezében van az informatikai cég (forrás:4iG)

Az INNObyte tavaly 693 milliós forgalom mellett majdnem 109 millió forint adózott eredménnyel zárt.

A 4iG a 2018-as 14,5 milliárdos bevétel után tavaly már 41,5 milliárd forint forgalmat ért el, a két évvel ezelőtti 102 milliós adózott eredmény helyett pedig 2,8 milliárdos leadózott profittal zárt.

A vételi szerződést majdnem kéte, október 14-én írta alá a két cég.

A 4iG korábban Mészáros Lőrinc érdekeltsége volt, de tavaly nyár óta már Mészáros üzleti partnere, Jászai Gellért érdekeltsége - írta szeptemberi cikkében laptársunk, az mfor.hu. Sikerészériája egészen kivételes, ha csak a mostani, koronavírus-nyarat nézzük, akkor is bezsákoltak egy 3,3 milliárdos iskolai fejlesztési munkát, egy több mint 1 milliárdos feladatot a NAV-tól, és egy 4,2 milliárd forint értékű, digitális tananyagok fejlesztése tárgyú EU-s projektet. Nyitottak is Debrecenben egy regionális központot, aztán augusztusban bejelentették, hogy belevágnak az űrtávközlésbe, itt egy NER-es ügyvédsarj lett az egyik szakmai befektető. Szintén nyári örömhír, hogy a 4iG az első félévben rekorderedményt produkált.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG