2p

A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. éves rendes közgyűlésén 5,8 milliárd forint nettó eredményről számolt be a 2024. évi üzleti beszámolójában.

A 2024-es év során nőtt az árbevétel és a BÉT tőzsdei tevékenységéből származó EBITDA értéke is, amely több mint 1,3 milliárd forintot tett ki. A részvényesek jóváhagyták az előző évinél mintegy 10 százalékkal magasabb osztalék kifizetését, összesen 671 millió forint értékben, ami részvényenként 124 forint osztalékot jelent. A közgyűlés a korábban lemondott tisztségviselők helyére új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választott.

A 2024-es pénzügyi eredményeket Végh Richárd, a BÉT közel tíz év után leköszönő vezérigazgatója ismertette. Beszámolójában kiemelte, hogy a Budapesti Értéktőzsde a hosszútávú stratégiájának megfelelően tovább bővült a tőzsdén elérhető részvények, kötvények és egyéb pénzügyi instrumentumok köre.

Sikeres éve volt a Budapesti Értéktőzsdének
Sikeres éve volt a Budapesti Értéktőzsdének
Fotó: MTI

Osztalékfizetés

A közgyűlés emellett elfogadta a 2024. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelőbizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket is, illetve az osztalékfizetésről is határozott. A társaság a tavalyi évhez képest 10,7 százalékkal nagyobb, 671 millió forintos részt fizet ki az adózott nyereményből a részvényesek számára, részvényenkénti 124 forintos összegben.

A közgyűlést követően megújulnak a tőzsde irányító testületei is, az igazgatóság tagjai közé választották május 1-től Tóth Tibort, Kurali Zoltánt és Tóth Attila Simont. A BÉT felügyelőbizottságának új elnöke pedig Sipos-Tompa Levente lett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 41950 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 4040 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 2490 0 906 433 002 HUF 2026-04-28 17:05:23
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 12680 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 290 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG