3p

Az elemzői várakozásoknál jobb eredményről számolt be a Magyar Telekom a harmadik negyedévről. Az első 9 hónapban 500 milliárd fölött volt az összbevétel, az EBITDA szeptemberig 176 milliárd forint közelébe emelkedett.

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye 19,4 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 1,3 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, bevétele 6,2 százalékkal 178,1 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé a társaság.

Idén az első kilenc hónapban ugyanakkor az adózott eredmény éves összehasonlításban 45,0 százalékkal 44 milliárd forintra emelkedett, a jelentés szerint az EBITDA-növekedés és a javuló pénzügyi eredmények következtében.

Az összbevétel 4,6 százalékkal 506,5 milliárd forintra nőtt az első kilenc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, elsősorban a távközlési szolgáltatási bevételek, különösen a mobil adatbevételek, valamint a rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek növekedése miatt.

A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) éves összevetésben 9,3 százalékkal 66,4 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben, az első kilenc hónapban pedig 7,7 százalékkal 175,8 milliárd forintra emelkedett.

Jelentős növekedésről beszél a vezérigazgató

A társaság jelentése idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki kiemelte:

éves összevetésben a társaság jelentősen tudta növelni árbevételét, bruttó nyereségét és EBITDA-ját. 

A vezérigazgató hangsúlyozta: az idei harmadik negyedévben is kedvezően alakult a működési környezet, mert tovább csökkent a koronavírus-járvány piacra és a Magyar Telekomra gyakorolt hatása. A társaság stratégiájával összhangban folytatták a gigabit-képes hálózat építését és modernizációját, ennek eredményeképpen a harmadik negyedév végére 2,89 millió hozzáférési pontot értek el.

Minden fronton több a bevétel

A mobil bevételek éves összehasonlításban 6,5 százalékkal 98,6 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben, a mobil adat-, SMS és visitor bevételek további emelkedése miatt, ami a jelentés szerint teljes mértékben ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételek hatását.

A vezetékes bevételek éves szinten 2,2 százalékkal 56,3 milliárd forintra emelkedtek a harmadik negyedévben, a szélessávú és tv-bevételek javulása ellensúlyozta a hangalapú bevételek csökkenését.

A rendszerintegrációs és informatikai bevételek 16,1 százalékkal 23,2 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ami a magyarországi projektbevételek kedvezőbb szezonális alakulását, valamint Észak-Macedóniában az egyedi megoldási projektekből származó bevételek növekedését tükrözi.

A szabad cash-flow - az egyszeri spektrum licensz díjak nélkül - 34,4 milliárd forintot ért el az első kilenc hónapban.

Az idei évre a Magyar Telekom publikus célkitűzései szerint a bevételeknél 3 százalék körüli növekedésre számítanak. A Capex költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) a spektrum licenszdíjak nélkül a 2020-as 106 milliárd forinttal megegyező lehet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG