1p
Elemzők szerint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mai kereskedését főleg a GDP-adatok befolyásolják majd.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,05 pontos csökkenéssel, 17 456,51 ponton nyitott. A csütörtöki záró értékéhez képest gyakorlatilag stagnált.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az OTP közzétett gyorsjelentése az elemzők által vártnál jobb lett, ugyanakkor a bank pesszimistább az orosz és az ukrán helyzet miatt, ez alapján a banki papír kereskedésében nem számít emelkedésre. Ugyanakkor a magyar GDP-adat kompenzálhatja az orosz és az ukrán üzenetet. 

A Magyar Telekom papírjaira a GDP-adat pozitív hatással lehet, a Molnál a nyomott olajár negatív hatású lehet a részvény árfolyamára. Az eddigi európai GDP adatok, például a német és a francia jobbak lettek a vártnál, emiatt a nemzetközi hangulat várhatóan enyhén pozitív lesz. 

A CIB Bank péntek reggeli elemzése szerint nem számítanak komoly változásra a piaci hangulatban a hét utolsó kereskedési napján. A figyelem középpontjában az európai GDP-adatok állnak, de a tengerentúlon is közzéteszik a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó friss statisztikákat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41910 41190 41910 +0,43% 41850 41910 8 172 293 430 HUF 2026-04-30 13:07:21
MOL 4154 4000 4166 +2,72% 4154 4158 1 625 260 604 HUF 2026-04-30 13:06:47
MTELEKOM 2494 2476 2500 +0,48% 2490 2494 637 137 084 HUF 2026-04-30 13:07:10
RICHTER 13060 12720 13170 +2,27% 13040 13070 1 189 249 280 HUF 2026-04-30 13:06:36
OPUS 326 295 328 +11,07% 321 325 114 991 779 HUF 2026-04-30 13:05:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG