2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Izgalmas nap a budapesti tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,17 pontos csökkenéssel, 102 815,85 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Iránykereséssel, illetve enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 426,19 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 102 816,02 ponton zárt szerdán.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 30 970 forintnál húzódik a következő ellenállási szint, 30 ezer forintnál már erős támasz látható. Szerdán a részvény ára 280 forinttal, 0,93 százalékkal 30 430 forintra nőtt, forgalma 10,1 milliárd forintot tett ki.

A Richter a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 10 400 forintnál fontos ellenállást képez, míg támasz az 50 napos mozgóátlag 10 269 forintnál. A papírok árfolyama 110 forinttal, 1,06 százalékkal 10 270 forintra csökkent szerdán, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el. A Mol továbbra is a 2750 forintos támasz közelében van, alatta 2700 forintnál adódna a következő támasz, míg 2764 forintnál és 2786 forintnál ellenállás. Szerdán a részvény 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom változatlanul az 1800 forintos szintnél mozog, alatta 1769 forintnál látható támasz, míg 1818 forintnál ellenállás húzódik. A papír árfolyama 6 forinttal, 0,33 százalékkal 1810 forintra emelkedett, forgalma 641,2 millió forint volt szerdán.

Az elemző jelezte azt is, hogy legalább 1 milliárd forintos sajátrészvény-visszavásárlásra készül az Opus Global. A vállalat 2025. december 15. és 2026. január 31. között egy későbbiekben meghatározott kereskedési napon fix ügyletek keretében tervez sajátrészvény-visszavásárlást.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41630 41110 41760 -0,53% 41610 41640 3 826 096 610 HUF 2026-11-03 14:00:54
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 5045 5050 1 361 185 217 HUF 2026-11-03 14:01:27
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2892 2894 441 419 600 HUF 2026-11-03 13:58:23
RICHTER 12950 12840 13000 -0,38% 12950 12970 479 382 270 HUF 2026-11-03 14:00:37
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 196 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG